A magyarokat ma a félelem kormányozza

Góralczyk professzor elmondta, hogy 1991-ben ismerte meg Orbán Viktort, amikor Budapestre érkezett diplomáciai szolgálatra. A kormányfő már akkor ismert képviselő és egy fontos ellenzéki párt vezetője volt. Később közeli kapcsolatba is kerültek, mert Orbán a magyar parlament európai bizottságának elnöke lett, így több mint 20 éve kíséri figyelemmel tevékenységét, és szerinte jellegében nem változott attól a pillanattól fogva, amikor robbanásszerűen a politika színpadára lépett – azaz Nagy Imre 1989-es újratemetés óta, amikor széles közönség előtt mondta, hogy „Ruszkik, haza” – s amikor hőssé vált.

Jacek Gadek közbevetette, hogy akkor Orbán hazaküldte az oroszokat, most pedig Putyinnal barátkozik?

– Orbán mindig is a tettek embere volt és most is az, azaz a kompromisszumkészség hiányzik belőle. Jól eltalálta Igor Janke: támadójátékos. És Lengyel László sem véletlenül nevezi tigrisnek. 1994-ben Orbán liberálisként indult, sőt Otto Lambsdorff helyettese is volt a Liberális Internacionáléban. Ugyanakkor a karizmatikus magyar vezető, Antall József halála után, 1993-ban észrevette, hogy lyuk keletkezett, a baloldalon nincs mit keresni, a liberálisokat pedig az értelmiségiek egy része támogatja, gyakran csak a fővárosban. Orbán átment tehát a jobboldalra és felfedezte, hogy ott nagy területe van, ezzel együtt pedig pénz és lehetőségek. És ahogy ezt a területet elfoglalta – úgy tűnik – maga is egyre meggyőződésesebb híve lett annak, amit ma képvisel. És ezek abszolút nem liberális értékek.

– De hát annyira oroszellenes volt – veti közbe a riporter.

– Minden bizonnyal, egyértelműen. A kínai nagykövetség elé járt, hogy szabadságot követeljen Tibetnek. Az orosz nagykövetség előtt pedig a szovjet hadsereg kivonását követelte. Orbán kalkulál, de minden dacára következetes. A rendszerváltás óta rendszeresen a Romániában élő székelyekhez utazott, nyáron ott mindig táborokat szerveznek a fiataloknak, ahol Orbán megjelenik, és minden magyart érintő programbeszédeket mond – mert Magyarország és a magyarok nem azonos fogalom, mert nagyon sok magyar él a diaszpórában – és ez rendkívül fontos Orbán logikájában.

Egy éve azt mondta magyarul – és ez nagyon fontos, mert az eredeti sokszor különbözik a később, például az angol fordításban adott jelentéstől –, hogy arra a következtetésre jutott, az európai intézmények nem képesek kivezetni Európát a válságból. Egy évvel később, idén július 26-án még ennél is többet mondott: azt, hogy a liberális állam kompromittálódott, tehát nem liberális rendszerre van szükség és ő ilyet épít. A példaképek pedig Kína, Oroszország, India, Szingapúr és Törökország. Lehet tehát látni, hogy a legfontosabb számára a gazdasági növekedés és a kormányzás hatékonysága. Ennek társadalmi költségei nem számítanak. És a „nem liberális rendszerről” szóló mondatok váltottak csak ki szenzációt és reakciót – és eddig – csak az USA-ban, akik nem engednek be néhány magyar kormánytisztviselőt. Az óceánon túl még azt is feltételezik, hogy Magyarországot a varsói székhelyű Demokratikus Közösségből is kizárják.

Arra a kérdésre, hogy míg a Nyugat kritikusan tekint Budapestre, a magyaroknak Orbán kormányzása mégis miért tetszik, Góralczyk professzor kimerítő választ ad.

Szerinte ma a magyarok megosztottságát nem precízen fogalmazzák meg az elemezők. Amikor ugyanis 2010-ben Orbán alkotmányos többséget szerzett, akkor a társadalom valóban meggyőződésből szavazott rá, az embereknek karizmatikus vezetőre volt szükségük, s ennek egyszerű oka volt: az előző kormányok kompromittálódtak, és a társadalom változást akart.

És azt meg is kapta. Kezdetben az embereknek tetszett Orbán kormányzása, a külföldi bankok, a kereskedelmi láncolatok, a nagy társaságok megadóztatása még a lengyelek ízlésének is megfelelt volna, s ehhez még a nemzeti húrokat is megpengette. Aztán kiderült, hogy a manna nem hullik az égből, és a magyarok nem tudnak a gyors növekedés ösvényére lépni. A társadalom tehát nem úgy oszlott meg, hogy ki van Orbán mellett és ki ellene. Ez a megosztottság az idei év tavaszáig , azaz a választásokig nagyon erős volt, de Orbán ismét alkotmányos többséggel nyert, noha a magyar területeken fél millióval kevesebb szavazatot kapott.

Orbán ugyanakkor előrelátó politikus – mondja Góralczyk –, tehát már korábban szavazati jogot adott a határon kívül élő magyaroknak, akik pedig 100 százalékban rá voksoltak. Most pedig megnyerte az önkormányzati választásokat, mert például Budapestet olyan választókerületekre osztotta, amely megfelelt a Fidesz érdekeinek. Pártjáról nincs is mit mondani, mert Orbán egy személyben gyakorolja a hatalmat. Amikor még ellenzékben volt, Tölgyessy Péter egyenesen azt mondta: „Egy áll, a többi tapsol. Így volt a Fideszben, most így van az államban”.

Az a fontos, ki van közel Orbán füléhez. Még csak nem is a miniszterek, hanem a miniszterelnök kancelláriájának államtitkárai és azok helyettesei, azokból pedig kb. 100 van.
Ugyanakkor a helyzet Magyarországon egy szempontból jelentősen megváltozott. Azután, hogy áprilisban Orbán megnyerte a választásokat, néhány hetet Magyarországon és a magyar nyelvű területeken töltöttem: már nincs olyan megosztottság, hogy ki van Orbánnal és ki van ellene, most olyanok vannak, akik Orbánnal vannak – a többiek pedig apátiában. Azt mondják, loptak a szocialisták, most pedig Orbán emberei lopnak – magyarázza Góralczyk.

Orbán egy egyszerű rendszert vezetett be: ha velem vagy, kapsz EU-s pénzeket, állami megrendeléseket, reklámokat, szabad utat a karrierhez. Ha nem vagy velem – semmid sincs. Ennek hatására ma a magyarokat egzisztenciális félelem vezérli. Az emberek félnek kimenni a tüntetésekre, mert a kamerák felvehetik őket és elveszthetik állásukat. A szülők szoronganak, amikor diák-gyerekeik demonstrációra mennek, mert megint a szülők kerülnek veszélybe.

Ma a fiatalok felvilágosult és képzett része elhagyja Magyarországot, a tízmilliós országot az elmúlt években fél millióan hagyták ott. És azok, akik maradtak, radikalizálódnak, a Jobbik oldalára állnak, amely a legnagyobb ellenzéki párttá nőtte ki magát.

Erről Lengyelországban nem beszélnek, de Vona Gábort, a Jobbik vezetőjét éppen Orbán találta ki, még 2002-ben, amikor elvesztette a választásokat és tömegmozgalomra volt szüksége, amelynek élére éppen Vonát állította. Ő azonban önállósította magát és radikalizálódott. Most Orbán is radikalizálódni fog, hogy átvegye Vona szavazótáborát.

A 10 milliós Magyarországon ma 4 millióan a szociális minimum alatt élnek – ebben egymilliós a roma kisebbség. Ők nem úgy élnek, mint Európa közepén, hanem mint Burmában. A beruházások nem jönnek olyan mértékben, mint azt Orbán várta, az exportot pedig csak a nagy autóipari vállalatoknak köszönhetik, mert Magyarországon a Mercedesnek, az Opelnek és az Audinak van összeszerelő üzeme.

A hagyományos magyar-lengyel barátságot érintő kérdésre a professzor kifejti, hogy Orbánnak hívei vannak Lengyelországban is, és csak amikor a Putyinnal való barátkozásáról hallottak, akkor kezdtek el habozni. De változatlanul sokan vannak, akik szerint Lengyelországban is olyan politikára lenne szükség, mint az övé, mert határozott és elszánt politikus.

Ami Varsó és Budapest közvetlen kapcsolatait illeti, azok egész idő alatt kiválóak, Donald Tusk kapcsolata Orbánnal talán az egész EU-ban a legjobb, a magyar-lengyel kapcsolatok különlegesek, dacára annak, hogy Lengyelország és Magyarország az elmúlt években egészen más utakon járt. Lengyelország liberális demokrácia, a magyarok 2010 után pedig elvetették ezt a rendszert, megváltoztatták az alkotmányt, ma már nem liberális az a rendszer, amely teljes egészében a miniszterelnöknek alárendelt. A mai Magyarországot lehet Orbanisztánnak nevezni – magam is így teszek. Magyar Bálint volt oktatási miniszter két kötetet publikált Magyar polip címmel, amelyben azt írta – és ez igaz –, hogy Magyarországon a politikai hatalom összekapcsolódott a gazdaságival, és ennek következtében maffia kormányoz – folytatta a professzor az elemzést.

A legnagyobb különbség Lengyelország és a magyarok között a mindennapokban van. Ha – minden megosztottságunk mellett – autóval Lengyelországban utazunk, láthatunk hatalmas építkezéseket Cieszyntől vagy Chyznétől Gdanskig, mindenütt zajlik valami. Magyarországon, különösen keleten semmi sem történik, nincsenek új beruházások. A lengyelek kihasználják a lehetőséget, hogy maguk is tudnak valamit csinálni, a magyarok vagy Ferenc Józseftől, vagy Kádár Jánostól, vagy éppen Orbán Viktortól várják, az apácskától, hogy biztosítja nekik a biztonságot és a jólétet. Ez a különbség egyre szembeötlőbb.

Emellett a magyar mondás szerint van Budapest és a maradék. Van a nagy európai nagyváros, a többi csak vidék. Lengyelországban nem csak Varsó van, hanem Krakkó, Gdansk, Poznan, Wroclaw, sőt Lublin is.

– És ennek a Budapestnek van miniszterelnöke, vagy csak Putyin lakája – kérdi az onet.pl riportere.

– Orbán a saját kalkulációja szerint tevékenykedik. Ha már az orosz energetikai nyersanyagoktól függ, úgy gondolja, hogy Oroszországgal jó kapcsolatai kell legyenek. Ráadásul Orbánnak minden politikus tetszik, aki hatékony, gazdasági növekedést ér el, magának pedig népszerűséget szerez. Putyint tehát csodálja azért, mert a nemzetközi szintéren visszaszerezte Oroszországnak az erős játékos szerepet, ebből a szempontból tehát egyáltalán nem lakáj. Azt pedig, hogy az oroszokra bízta a paksi atomerőmű bővítését, kiszámította – 30 milliárd euró volt a tét. Később ennek foglya lett, hiszen a Déli Áramlat mellett kellett kiálljon – ami miatt az előző kormányfőn, Gyurcsány Ferencen gúnyolódott.

Azt hiszem, Orbán látja, mit csinál Putyin Ukrajnával, ahol Kárpátalján magyar kisebbség él. Ezért mondja egyenesen, hogy az Oroszországra mért szankciók felérnek egy „lábon lövéssel”.
Ha Magyarországra utazunk, meglepődhetünk a kormányfő és kamarillájának optimizmusán. A királyi média vonala – és már csakis olyan van, mert az egyetlen ellenzéki Klubrádiónak hallgatói segítségét kell kérni – szintén lelkes: a magyarok hatalmasak és nem engedik, hogy bárki bármit is előírjon nekik. Orbán tehát a magyarok nevében kardot ránt, azt állítva, hogy erősek és még jobbak lesznek. A társadalmi hangulat azonban egészen más.

Ráadásul Orbán a megosztottságra is játszik, az országban és a határokon kívül élő magyaroknál. Az új alkotmányban még az állam nevét is megváltoztatta, már nincs Magyar Köztársaság, csak Magyarország van. És Magyarország – ezt így interpretálják – ott van, ahol magyarok élnek, azaz a Magyar Köztársaság mesterségesen kialakított határai nélkül. Magyarok vannak Székelyföldön, az orosz Kárpátalján, Szlovákiában, a szerbiai Vajdaságban. Milyen egybeesés – ez úgy hangzik, mint Moszkva hangja: Oroszország ott van, ahol oroszok vannak. Mind a két vezető, Putyin és Orbán is azt mondja, hogy országaikat érintette leginkább a XX. század és az ő népüket szórta szét leginkább.

Magyarország jövőjét tekintve hogyan ismétlődhet meg a történelem – teszi fel a kérdést a riporter.

– Ez három tényezőtől is függ – feleli Góralczyk. Először is, sikerül-e Orbánnak gazdaságilag. A kínaiak, az oroszok, vagy más nem liberális államok beruháznak-e, ami előre tolja a gazdaságot. Ha ez sikerül, Orbán még 2-3 hivatali időre is számíthat.
A másik tényező: az EU válságban van, a recesszió határán, mi több, nincs közös kül- és biztonságpolitikája. Ha az uniónak sikerül közös hangot találni és visszatér a növekedéshez, akkor Orbán, mint egy tagország kormányfője nem építhet nem liberális rendszert.

És a harmadik dolog: vajon valamikor a magyar politikai palettán megjelenik-e bármilyen alternatív program? Mert ma ilyen nincs. És ráadásul az igazi kihívást ma Orbánnak a Jobbik jelenti. Lavíroznia kell majd a nyugati elfogadás és a szélsőséges, nacionalista és részben fasiszta szavazóbázis átvétele között – fejezte be Bogdan Góralczyk professzor az elemzést.