A magyar kormány visszaszolgáltatja a Herzog-gyűjteményt

A Herzog-leszármazottak úgy értékelik, hogy egy lépéssel közelebb jutottak annak a százmillió dollár értékű műgyűjteménynek a visszaszerzéséhez, amelyet a második világháborúban a nácik koboztak el a családtól – írja a Bloomberg.

2013. április 25., 10:51

Előzőleg az illetékes amerikai kerületi fellebbezési bíróság elutasította a magyar állam indítványát, hogy vesse el a család keresetét. Ily módon megnyílik az út a tengerentúli perhez.

A magyar kormány nevében pedig Lázár János a minap bejelentette, hogy listát készítenek a vitatott remekművekről, mert azt tervezik, hogy megkezdik a jogtalanul elvett és hazai múzeumokban őrzött műalkotások visszaszolgáltatását. Az örökösök negyven festményt akarnak visszakapni a Szépművészeti Múzeumtól, a Nemzeti Galériától, valamint az Iparművészeti Múzeumtól. Lázár név szerint azonban nem említette a Herzog-ügyet.

Ezzel együtt a család ügyvédje úgy értékeli, hogy a nyilatkozattal a mostani magyar vezetés elhatárolódott a korábbi kormányoktól, amelyek jogi kifogásokkal igyekeztek kibújni a műkincsek visszaadása alól.