A lengyelek szembeszállnak Kaczynski orbánizmusával

Az új lengyel kormány nem kevesebbet akar, mint társadalmi forradalmat. Aki ellenkezik, azt legázolja, még az Alkotmányt is félreteszi. A németek általában nemigen érdeklődnek a keleti szomszéd iránt, a német sajtó most mégis tele van azzal, hogy államcsíny, nemzeti-konzervatív puccs zajlik a lengyeleknél, meg hogy orbanizálódik a politikai kultúra. Viszont az is igaz, hogy a lengyelek bátran védelmezik majd a szabadságot, mert a történelem is tanúsítja, hogy az egyetlen más nép számára sem olyan drága, mint nekik – írja a Die Welt.

2015. december 27., 09:20

Riasztó a hangnem, amit Kaczynski megüt, véleményében nemzeti mítoszok köszönnek vissza, a világot kizárólag jókra és rosszakra osztja, a kompromisszumkészséget gyengeségnek tartja. Egy újfajta köztársaságra törekszik, amelyben az egyház nemzeti-konzervatív szárnya nagyobb befolyáshoz jut, ugyanakkor visszaszorul az unió. Olyan katolikus paradicsomba vágyik vissza, amely valójában sosem létezett Lengyelországban.

Ehhez a radikális átalakításhoz a Jog és Igazságosságnak nincs felhatalmazása, közben az ország is felébredt. A következő 4 év azonban kemény lesz a Bizottság, Berlin és a lengyelek számára is.

Minden tiltakozás ellenére sok bajt tud okozni a varsói vezetés, hiszen az ellentétek éppen, hogy csak kirobbantak. Kaczynskinak azonban nem szabadna túlfeszítenie a húrt. Jóformán egyetlen tagállam sincs annyira ráutalva az EU támogatására, mint Lengyelország. Vonatkozik ez a biztonságpolitikára is.

De a következő időszak, sajnos, nem ígér semmi jót. Ennél a vezetésnél nem lehet ésszerűségre számítani. Viszont az is igaz, hogy a lengyelek bátran védelmezik majd a szabadságot, mert a történelem is tanúsítja, hogy az egyetlen más nép számára sem olyan drága, mint nekik.


Frankfurter Rundschau

A lap úgy véli, hogy nem szabad lebecsülni a lengyelországi veszélyt. Kaczynski csapata gyorsabban keresztülveri a parlamenten a teljhatalmat, mint ahogy azt egykor Orbán Viktor tette. Neki évekre volt szüksége, hogy valóra váltsa programját, az új lengyel vezetés ehhez képest hetek alatt hidegre tette az Alkotmánybíróságot.

A Jog és Igazságosság lépései nem azonnal fejtik ki hatásukat, a mechanizmus az immunhiányos betegségre emlékeztet. Vagyis először meggyengíti a szervezetet, belülről folyamatosan támadja a védekezőképességét, amíg csak az össze nem omlik.

Szóval a bajt nem szabad félvállról venni, bár a számítás a jelek szerint nem válik be. A felmérések és főként a tömeges tiltakozások azt támasztják alá, hogy erősödik az ellenállás.

(Forrás: Szelestey Lajos)

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.