A lengyel nyelv Nagy Britanniában
A 2011-es adatok szerint a lengyel nyelv a harmadik legnépszerűbb Nagy Britanniában az angol és a walesi után – adta hírül a brit média alapján a lengyel.
A Guardian szerint Angliában és Walesben 546 ezer ember használja fő nyelvként a lengyelt, alig valamivel kevesebben, mint a walesit, amelyet 562 ezren beszélnek. Az is érdekes adat, hogy a helyi lakosság majdnem egy százaléka már ért is lengyelül. A felmérésben 56,1 millió ember vett részt. A legtöbben (6%) Ealingben, London elővárosában beszélnek lengyelül.
Az Independent emlékeztet arra, hogy 2001-ben még a szigeteken ugyanebben a felmérésben a lengyel nyelv az első tizenkettőben sem volt benne, de az elmúlt tíz esztendő alatt Kelet-Európából több mint egy millióan érkeztek – a legtöbbjük lengyel állampolgár. Angliában és Walesben 49 féle nyelvet használnak, ugyanakkor a londoni összeírásban 100 használt nyelv szerepelt.
A listán a következő helyeket az Indiában, Pakisztánban, Bangladesben ismeretes nyelvek foglalják el: a pandzsábi, az urdu, a bengáli és a gudzsarati, amelyek nemrégiben még megelőzték a lengyelt, és kevesebben beszélnek ezeknél arabul, franciául, portugálul és a kínai változatain.
Érdekesség, hogy a legkevesebben – mindössze 33 személy állította magáról, hogy ez az alapnyelve – a Man szigeti, ma már gyakorlatilag holt nyelvnek számító gaelt beszélik.