A kormányfő bizarr levele

Bár mi itt még nem tartunk, de ez a szomszédban megtörtént, hogy Alfred Gusenbauer osztrák kancellár és kijelölt utóda jó egy hónapja a Kronen Zeitung kiadójának címzett levélben tartották fontosnak kinyilvánítani, hogy azonosulnak a lakosság euroszkepticizmusával. A jelzett bulvárlap Ausztriában, ahol ma már csak 26 százaléknyian Európa-pártiak, fogalom s egyfajta hatalmi tényező. A Kronen a maga napi 825 ezer példányával, hárommillió olvasójával egy nyolcmilliós országban a világ legelterjedtebb újságja. Az alapjában populista jobboldali lapot szinte mindenki olvassa, s ezért is megkerülhetetlen.

Tervezett szakítás

Nem sokkal a bizarr levél után, amellyel a szocialisták megfelelni kívántak a választásokat eldönthető lap régi EU-ellenes vonalának, Gusenbauer az elmúlt hét végén lelépett a politikai színtérről, joggal mondván: „Elhasználtam politikai tőkémet.” Az utódot, Werner Faymannt óriási többséggel választották pártelnökké és kormányfőjelöltté a linzi pártkongresszuson. Anélkül, hogy bárki meg tudná mondani: az elődjéhez hasonlóan 48 éves, diákkora óta párt- és közigazgatási funkcionárius képes lesz-e jobban csinálni. S persze azt sem tudni, hogy ő lesz-e a kancellár a szeptember 28-ra kitűzött, előrehozott választások után.

Ismeretes, hogy a háború utáni „osztrák csoda”, a gyors gazdasági felemelkedés, a szomszédok által (máig) irigyelt magas életszínvonal egyik „titka” a két nagy párt, a konzervatív ÖVP és a szociáldemokraták együttműködése volt. 1947 óta napjainkig többször volt nagykoalíció, mint más kormányforma. Legutóbb most, 2007 januárja óta. A 2006. októberi választáson az SP 1 százalékkal kapott csak többet a nagy vetélytársnál, amely addig a jobboldali-populista FPÖ-vel kormányzott együtt.

A nagyok kényszerből felmelegített együttműködése azonban meglehetősen terméketlennek bizonyult. A globalizációnak a „Felix Austriát” is érzékenyen érintő új kihívásai közepette egyre nehezebb volt összehangolni a polgári gyűjtőpárt és a szocdemek érdekeit. A szakítást az ÖVP készítette elő, támaszkodva a partner belső ellentéteire s Gusenbauer gyengeségére. A kancellár megnyerte ugyan a választást, ám azután elveszítette a kormányt, mondták sokan, amikor a győztes kulcstárcákat: a gazdaságit, a pénzügyit és a külügyit engedte át a legyőzöttnek. Ráadásul teljesítetlen maradt a szocik több fontos választási ígérete, például az egyetemi tandíj eltörlése. S ahelyett, hogy lemondták volna az óriási kiadásokat jelentő Eurofighterek beszerzését, az SP csak a harcigép-rendelések csökkentését tudta elérni. Következmény: a vezető kormánypárt sorra szenvedett súlyos vereségeket a tartományi választásokon.

Márciusban kiszivárgott az ÖVP terve az előrehozott választásokra, de a kancellár saját pártján belüli megbuktatása kellett hozzá, hogy azokat ki is írják. Amikor Faymann pár hónapja ügyvezető pártelnök lett, már világos volt, hogy ő a kevéssé népszerű „Gusi” kiszemelt utódja. A kövérkés, pápaszemes Gusenbauer kétségkívül sokkal kevésbé telegén, mint a karcsú, nőbűvölő Faymann. Igaz, az előbbinek doktorátusa van, s több nyelven beszél jól, míg az utóbbi csak néhány szemesztert tud felmutatni a jogi karon. Ami viszont nem volt akadálya, hogy a szocialisták ifjúsági szervezetének egykori országos vezetője már 25 évesen a bécsi tartományi parlament legfiatalabb tagja, nemsokára pedig – 13 évig – a bécsi kormányzat lakásépítési tanácsnoka legyen. Tavaly azután közlekedési és technológiai miniszterként került be a kormányba. Osztrák ismerői szerint kiválóan alkalmas lehet a mindenkinek mindent megígérő, „modern” politikus szerepének eljátszására.

Ugrás a szekérre

A nagy múltú SP színeváltozása nemcsak némely pártatlan megfigyelőnek szúrt szemet, hanem ismert osztrák szocialistáknak, vezető értelmiségieknek is. A linzi kongresszus előtt közzétett nyílt levelükben élesen elítélték, „méltatlan dörgölődzésnek” minősítették Faymannéknak a Kronen Zeitunghoz intézett levelét. S megbélyegezték a szándékot, hogy az osztrákok növekvő euroszkepszisét „Európától való elfordulással, a populista szekérre való felugrással” próbálja orvosolni éppen az a párt, „amely a demokráciához való hajthatatlan hűségének és nemzetköziségének köszönhette tekintélyét”. Joschka Fischer volt német külügyminiszter még keményebben fogalmazott a Die Zeitben: „Az SP, miután már a nyakáig ér a víz, elárulta szilárd európai álláspontját, csak azért, hogy biztosítsa politikai túlélését.”

S bár az osztrák szociáldemokrácia eltűnésétől nem kell tartanunk, a helyzet bizony válságos. A legutóbbi felmérések 26-26 százalékot adnak mindkét nagy pártnak. A 2006 őszi választáson mindegyikük majd’ 10 százalékkal kapott többet. Eredményük várhatóan most is közel áll majd egymáshoz, de együtt aligha próbálnák folytatni.

Marad tehát egy másfajta koalíció, s itt már igencsak érdekesen látszik alakulni a helyzet. Az ÖVP korábban sokáig jól elkormányzott az 1999-ben 27 százalékot kapott szélsőjobbal, még aztán is, hogy az EU a szervezetben addig példátlan diplomáciai rendszabályokkal fejezte ki nemtetszését. (A jelképes szankciók persze semmit nem hoztak, csak tovább erősítették az EU-ellenes, nacionalista hangulatokat).

Újra ígérnek

Wilhelm Molterer volt alkancellár és pártjának listavezetője viszont már most jelezte: ilyesmit a szélsőséges Heinz-Christian Strache vezette FPÖ-vel nem tud elképzelni. Feltehetőleg még kevésbé Jörg Haider karintiai tartományi főnökkel, az FP hajdani vezetőjével, akit már annak idején sem mertek beengedni a kormányba, és aki a napokban vette át újra a korábban az FPÖ-ből kiszakított saját pártja, a BZ vezetését. Egy sikeres ÖVP valószínűleg a feljövőben lévő zöldekkel alakítana kormányt, vélik Bécsben.

Már Werner Faymann fogalmazta meg az SP Linzben nyilvánosságra hozott választási felhívását. Ha győznek, marad a kivívott minimálbér, amely jelenleg 1000 euró, és csökkenhet a fizetésből élők jövedelemadója is. Marad, sőt növekszik az inflációhoz kötött nyugdíjemelés, s továbbra is elmehetnek az emberek – megfelelő szolgálati idő után – akár 55-60 évesen is nyugdíjba. A minimális nyugdíj egyébként idén 757 euróra emelkedett. S persze most már tényleg eltörlik a tandíjakat a felsőoktatásban...

Megerősítették a Kronen Zeitungnak nyújtott kötelezettséget, miszerint az EU alapokmányának minden fontos, Ausztria alapvető érdekeit érintő döntését előbb népszavazásra bocsátják. Az indokolás: az EU-nak a szabad piacnál többet, a szociális Európát is kell jelentenie – s ebbe az embereknek beleszólást kell engedni. A szomszédokról legfeljebb közvetve esik szó a terjedelmes szövegben, ahol is a szocialisták megígérik, hogy (a szakszervezetek nyomására) megpróbálják majd a lehető legtovább odázni munkaerőpiacuk megnyitását az új EU-tagok előtt.

Faymannéknak persze nem ez lesz most a fő gondjuk. A vázolt belpolitikai erőviszonyok és hangulatok közepette szerény választási eredményük esetén – ami valószínű – alkalmasint csak a szélsőjobb FPÖ-vel kötendő koalíció lehetősége maradhat számukra. Az FP elsősorban a szocialistáktól visz el tömegével szavazókat: munkásokat, az alsó középosztály elégedetlenjeit, sőt, nyugdíjasokat. SPÖ– FP-koalícióra van precedens, 1983–86-ból. Igaz, az „egykoriak” – többek között volt SS-ek – alapította pártja akkortájt nemzeti-liberálisként jelölte meg magát.