A konszenzus virtuóza

Az emberek a pocsék gazdasági helyzet, a csikorgó hideg ellenére is ünnepelni akartak: ezt jelezte már az is, hogy az amerikai főváros metrójegyein a mindenki által kedvelt pandamaci képét lecserélték Obamáéra. Amerika önmagát akarta ünnepelni, hogy képes lelkesedni egy olyan vezetőért, akit Barack Hussein Obamának hívnak. Aki bőrszínét és nevét kenyai muzulmán édesapjától kapta, de kansasi fehér keresztény édesanyjának szüleivel élve valójában a fehér középosztály értékei szerint nevelkedett.

Yes, we can!

A felhőtlen ünnep valójában csak pár másodpercig tartott. John Roberts főbírának sikerült hibáznia a 35 szavas eskü szövegében, és a rossz szórendet ismételte meg akkor is, amikor Obama megállt, hogy lehetőséget adjon a korrekcióra. Nem nagy ügy, az esküt éjszaka megismételték, de rosszmájú elemzők megjegyezték: a Fehér Ház új lakója ennyit várhat azoktól, akiket elődje hagyott hátra számára.

A világ legnagyobb hatalmú embereként elmondott első beszédében Obama hűteni igyekezett a várakozásokat. Elmaradtak azok a pompás szóvirágok, amelyekért rajongói megőrültek a kampány idején. Jelölése után például ezt találta mondani: „Ez az a pillanat, amikor máris lelassult az óceánok szintjének emelkedése, megkezdődött a glóbusz gyógyulása.” Mintha egy másik Obama szólalt volna meg most. Beszéde tele volt a csípős hidegre tett utalásokkal. A nehézségek teléről beszélt, kényelmetlen döntéseket ígért. Még szerencse, hogy válaszul a tömeg választási szlogenjét ismételgette: yes, we can, igen, képesek vagyunk rá. Nos, meglátjuk.

Az amerikai fiatalok nagyszülei sem emlékeznek olyan nehéz helyzetre, mint a mostani. A gazdaság lassul, miközben ezermilliárdos, azaz billiós az államadósság. Négy hónap alatt kétmillióan vesztették el állásukat. A közgazdászok ebben a helyzetben azt javasolják az új elnöknek, hogy újabb billiót költsön – adósságból. Valójában azonban senki sem tudja, hogy ilyen kemény válság idején mi és hogyan működik.

Jellemző, hogy a manapság legdivatosabb közgazdász, John Maynard Keynes az állami ösztönző programok előnyeiről a harmincas években azt írta: mindegy, hogyan, csak kapjon pénzt a gazdaság. Szerinte az is pont megfelelő módszer, ha kiürült palackokat pénzzel tömnek tele, azokat elrejtik elhagyott bányák mélyére, majd szemetet szórnak rá. Magánvállalatok pedig már kezdhetik is a pénzbányászatot. „Ez is működik, persze értelmesebb dolog, ha házakat építenek, vagy ilyesmi.” Hát ez az elvi alapja azoknak a tanácsoknak, amelyeket az új elnök kap, de a végső felelős ő lesz, ha a szélbe szórják ezt a roppant összeget.

A 44. elnöknek sürgősen döntenie kell, miközben a szakértők sokkal inkább ideológiai megfontolások alapján, mint pontos matematikai modellek ismeretében vitatkoznak. Vajon mi jobb? Ha adócsökkentéssel juttatják el az emberekhez a pénzt, vagy ha nagy állami beruházásokat indítanak el? Az adócsökkentés gyorsabb, de így az a veszély fenyeget, hogy a dollárok nem kerülnek be az árufogalomba: nehéz időkben az emberek hajlamosak spórolni.

Igen ám, de a nagyberuházásokat meg kell tervezni! Ez túl hoszszadalmas. És milyen beruházások legyenek? A forgalmas utak és hidak javítása gyorsabban megvalósítható és hasznosabb is, mint alacsony kihasználtságú újakat építeni. De a politikusok az amerikai szövetségi államokban is imádnak sztrádák avatásán szalagot átvágni. Ráadásul az államok egy részében törvény is van arra, hogy szövetségi pénzt csak új utak építésére szabad használni. Obama apparátusának asztalain már hegyekben állnak a kormányzói javaslatok mindenféle elképesztő hülyeség megépítésére: állítólag a válságban a legnagyobb szükség gengsztermúzeumokra, idegenforgalmi óriáskampányokra, aquaparkokra és a semmibe vezető hatsávos sztrádákra van.

Figyel ellenfeleire

Akad olyan elemző, például a Clinton-csapatban levitézlett Dick Morris, aki szerint a kudarc eleve kódolva van. Obama bevezeti az államot istenítő szocializmust, és négy év alatt még mélyebb csődbe juttatja az országot. Mások szerint viszont éppen ez a válság Obama nagy esélye, hogy megvalósítsa, amit ígért: a változásokat. Jobb körülmények között a törvényhozók vonakodnának pénzt adni megújuló energiaforrásokra, környezettudatosabb építkezésekre, technológiai korszerűsítésre. Most könnyen átmehet mindez, csak azt kell szem előtt tartania, hogy ha már az iskolásoktól, a kisbabáktól és a még meg sem születettektől veszi el a pénzt – a kölcsön ezt jelenti –, úgy költse el, hogy az számukra is hasznos legyen. Hogy ne hajoljon meg a szövetséges államok bürokráciája előtt: ha kell a központi pénz, akkor tessék betartani a központi szabályokat.

Mindezt persze könynyebb javasolni, mint megvalósítani, de Obamának jók az esélyei. Bush haverokkal vette körül magát. A 44. elnöktől ennél mi sem áll távolabb. Õ nemcsak figyel a másik tábor érveire, de integrálni is tudja belőlük azt, ami számára használható. Ezt üzeni, hogy egy év előtti kemény ellenfelét, Hillary Clintont külügyminiszterré nevezte ki. Sokakat elképesztett a bátor lépés, hogy az ország által megutált Bush-csapatból választott védelmi minisztert. Az új kormányzat intellektuális szintjéről sokat elárul, hogy az új energetikai miniszter, Steven Chu Nobel-díjas tudós, a gazdasági kabinet elnöke, Larry Summers pedig a Harvard Egyetem elnöke volt. Állítólag John Fitzgerald Kennedy óta nem volt olyan magas IQ-jú csapat a Fehér Házban, mint most. Nos, ahhoz persze nagyon okosnak kell lenni, hogy az ember ne féljen a nála okosabbaktól, sőt, még irányítani is tudja őket.

Obamát sokat dicsérték már az internet mesteri használatáért, de legutóbbi kezdeményezése többet árul el a demokráciáról vallott felfogásáról, mint a kommunikációs technika iránti érzékéről. A hatalom átadásának-átvételének időszakában Obama arra kérte támogatóit, hogy tartsanak olyan lakossági találkozókat, amelyeken az egészségbiztosítás reformját vitatják meg, s javaslatokat tesznek arra, hogyan működhet a rendszer hatékonyabban és takarékosabban. Az eredmény az új elnököt is meglepte. Néhány nap alatt tízezer találkozót tartottak Amerika-szerte, és több mint ötezer javaslatcsomag érkezett.

Fekete és fehér

Obamát sokat dicsérik higgadtságáért, józanságáért, de igazi erényének azt tartják, hogy páratlan konszezusépítőnek ígérkezik, aki egy-egy ügy mellett képes egyesíteni a politikai és a társadalmi hierarchiát, a szellemi kiválóságoktól a munkanélküliekig.

Hát persze: erre az övénél jobb háttere senkinek sem volt: ő egyszerre fekete és fehér. Kultúrájában az iszlám éppúgy jelen van, mint a kereszténység. Olyan emberek leszármazottja, akik szülőhazájuk helyett Amerikát választották. Sőt: kenyai édesapja révén egy olyan emberé is, aki az Egyesült Államok hibáit látva, inkább visszatért régi hazájába.