A két pápa ütközete – Ferenc nem engedélyezte nős diakónusok pappá szentelését
A két pápa című film igazi közönségsiker volt az elmúlt év végén. Érthető, hiszen a Vatikán, a világ egyik jelentős hatalmi centruma máig is a titkok világa. Igaz, korábban a sajtónak már megmutatták, hogyan rendezik be a Sixtus-kápolnát a pápaválasztás idején, nagyjából a voksolás módja is ismert, ám az, ami ilyenkor bent történik, hétpecsétes titok, a kiátkozást kockáztatná az a bíboros, aki kiadná a részleteket. A film nézői pedig úgy érezhetik, kétszer is részt vesznek ezen a szinte mitikus eseményen, ráadásul tanúi lehetnek két rendkívüli férfiú, XVI. Benedek és Jorge Bergoglio – a későbbi Ferenc – szellemi párbajának, majd a kettejük között kialakuló barátságnak is.
A vásznon világos a képlet, ahogy a világpolitikában is megszoktuk, a filmen is a progresszív és a konzervatív érvelés csap össze. Buenos Aires reformer érseke azért érkezik a Vatikánba, hogy felmentését kérje a pápától, mint szokásos, amikor egy püspök eléri a 75. életévét. Az argentin érsek azonban nem rejti véka alá elégedetlenségét sem. „Éveket töltöttünk azzal, hogy fegyelmezzük mindazokat, akik nem értenek velünk egyet a válás, a születésszabályozás, a homoszexualitás ügyében, miközben tönkretesszük a bolygót, és a társadalmi egyenlőtlenség egyre burjánzik, mint a rák.” Így érvel Bergoglio, és kifejti azt is, hogy a pedofilbotrányok miatt szerinte valójában belülről fenyegeti veszély az egyházat.
A hagyományokat védelmező Benedekről a néző a filmből megtudhatja, hogy úgy érzi, fizikai és szellemi ereje fogytán, hite is válságba jutott, mert nem tudott boldogulni a pedofilügyekkel és a korrupciós botrányokkal. Utódául pedig éppen Bergogliót nézte ki.
A két pápa forgatókönyvírójának azt volt a szándéka, hogy a film a toleranciáról, az egymás iránti figyelemről, a megértés iránti vágyról, két ember barátságáról szóljon. És a történet tényleg működik. Benedekről kiderül, hogy zeneimádó és jól zongorázik, szabadidejében pedig a Rex felügyelő-filmeket nézi. Bergoglio a kertésszel is összebarátkozik, a pápát még a tangó lépéseire is megtanítja, a film végén együtt izgulják végig a 2014-es német–argentin labdarúgó-vb-döntőt. Mindketten szerethetők, mindkettejüknek vannak erényei és hibái. Ám az idillbe hajló kép nem teljesen igazságos.
Mint Koronkai Zoltán, a magyar jezsuiták tartományfőnökének sociusa (vezető munkatársa) a Válasz online portálon megjelent kiváló cikkében rámutat, Ferenc pápa valójában nem az a liberális reformer, akinek a filmből megismerhetjük. Benedek pedig, aki valaha maga is szorgalmazta a cölibátus eltörlését, egyáltalán nem sémákban gondolkodik, hanem a dinamikus, megújulásra nyitott egyház híve. Amit egyébként a gyakorlatban is megmutatott, hiszen több mint hatszáz éve példátlan lemondásának még mindig nehezen felmérhető gyakorlati következményeit éppen mostanában tapasztaljuk.
Koronkai cikkében emlékeztet Bergoglio életének egy olyan, dicsőségesnek nem nevezhető epizódjára, amely a filmben is szerepel. A későbbi pápa már 36 évesen jezsuita rendfőnök lett Argentínában, és amikor a katonai diktatúra került hatalomra, vissza akarta hívni a szegénynegyedben élő rendtársait, köztük a magyar Jálics Ferencet. Úgy gondolta, hogy paptársainak élete és a rend tekintélye is veszélybe kerülhet a junta garázdálkodása idején. Amikor a szegények között élő társai megtagadták az engedelmességet, Bergoglio felfüggesztette misézési jogukat. A diktatúra ezek után szabad prédaként tekintett ezekre a jezsuitákra, és letartóztatta őket. Jálicsot öt hónapon át összekötözött kézzel és bekötött szemmel tartották fogva.
Bergoglio rendfőnök később sokat kilincselt társaiért, akiket végül szabadon engedtek, és Jálics egy eucharisztikus ünneplés keretében megbocsátásának adott hangot, megölelte volt főnökét. A 92 esztendős Jálics atya ma Magyarországon él és Isten gazdag áldását kéri Ferenc pápa szolgálatára. Ez azonban nem másítja meg, hogy Bergogliót, a jezsuita rendfőnököt olyan ultrakonzervatívként tartották számon, aki megosztottságot, sebeket hagyott maga után. Ezért korábbi működési területétől messzire, a világtól akkoriban szinte elzárt Córdobába helyezték, ahol egyszerű emberek között végzett lelkipásztori munkát, sokat gyóntatott. Számára ez volt a megújulás ideje, amikor rátalált arra, ami mai üzenetének is lényege: a megértés, az együttérzés, a tisztelet azok iránt is, akiknek tetteit határozottan elutasítja. Jelmondata is az irgalmasságot emeli ki, látásmódjába így végül beépült a latin-amerikai felszabadítási teológia megszelídült változata. Koronkai, aki 2005-ben Rómában tanult, úgy emlékszik, hogy az akkori pápaválasztáson Bergogliót – aki szavazatait Ratzingernek engedte át – egyáltalán nem liberális reformerként jegyezték, hanem éppen a konzervatív tábor egyik oszlopának tartották.
XVI. Benedek viszont egyáltalán nem az a száraz és tehetetlen doktriner, akinek a film alapján gondolhatjuk. Igaz, érett teológusként már a cölibátus elkötelezett híve lett, s nem követelte a papi nőtlenség eltörlését, mint fiatalkorában, a papi pedofíliával szemben viszont ő hirdetett zéró toleranciát. Sok áldozattal személyesen is találkozott, pápasága idején több mint négyszáz papot mentettek fel hivatalából visszaéléseik miatt. XVI. Benedek pápaként Bergoglio bíboros erőfeszítéseit is támogatta, hogy Amazóniában erősítse a katolikus egyház pozícióit. Akár azon az áron is, hogy a dél-amerikai püspökök 2007-es aparecidai dokumentuma – amelyet tudhatóan Bergoglio fogalmazott meg – erős misszionáriusi szemléletet hordozó alternatívaként jelent meg Benedek irányvonala mellett.
Sokan Ferenc latin-amerikai elkötelezettségének próbaköveként tekintettek annak a püspöki szinódusnak, gyűlésnek a munkájára, ahol tavaly 181 egyházi vezető vitatta meg környezetvédők, törzsi vezetők, gazdasági szakemberek részvételével az Amazonas-medence fájdalmas gondjait. A világ esőerdőinek 40 százaléka van Amazóniában, amelynek 7,8 millió négyzetkilométerén négyszáz etnikumhoz tartozó, húszmillió ember osztozik. Bolíviában például van olyan, tízezer négyzetkilométeres országrész, ahol 260 ezer hívőre összesen 13 pap jut. Ezeken a vidékeken a hívő emberek éveken át sem jutnak el misére, nem áldozhatnak, ami számukra azt jelenti, hogy nem kapnak esélyt a bűneiktől való megtisztulásra. Ezen hitük szerint üdvösségük múlhat. A világi diakónusok ugyan keresztelhetnek, eskethetnek, temethetnek, de nem gyóntathatnak, tehát nem oldozhatnak fel a bűnök súlya alól, ahogyan nem is misézhetnek. Amazónia püspökei Ferenc támogatásával megtartott értekezletükön végül 137 szavazattal támogatták az indítványt, hogy nők is elláthassanak diakónusi szolgálatot, 128 voksot kapott az indítvány, amely szerint ebben a térségben kivételesen feddhetetlen életet élő nős diakónusokat is pappá szentelnének. Ez nem lenne példátlan, hiszen a görögkatolikusok és a katolikus egyházba átlépett anglikán papok között vannak nős emberek, akiknek gyermekei is születtek. Latin-Amerika Ferenc pápa apostoli buzdításától várta a megerősítő szót. Ahogyan dokumentumuk ténnyé fogalmazta át reményüket: a különbségek nem fenyegetik az egységet, csak színesítik az egyházat.
A konzervatív egyházi vezetők persze azonnal támadásba lendültek. Gerhard Ludwig Müller, a Hittani Kongregáció volt prefektusa kijelentette: a papi cölibátus elvének megsemmisítése veszélyes lehet az egész egyházra. Raymond Leo Burke, az egyház legfelsőbb bíróságának egykori prefektusa azt fejtegette, hogy amit Amazóniában megengednek, az az egész világon hamar elterjedhet. A progresszív tábor azonban reménykedett, hiszen a javaslatok ellenzői közül a leghangosabbak olyan egyházi vezetők voltak, akiket Ferenc már elbocsátott a szolgálatból. Szerintük az is nyilvánvaló, hogy a pápa tudja: Amazóniában csak a katolikus egyház lehet olyan integráló tényező, amely összeköti a száz nyelven beszélő őslakosokat és a bevándorlókat. Erőt adhat nekik, hogy ellenálljanak a környezetet és az őserdőkkel együtt a bennszülötteket is kirabló üzleti köröknek. Írástudatlan indiánok és egyetemi oktatók, törzsi vezetők és püspökök vártak felfokozott izgalommal.
Január elején időzített bomba robbant: Benedek, a volt pápa, aki a lemondását követő pápaválasztás után engedelmességet fogadott utódjának, olyan könyv társszerzője, amely a leghatározottabban elutasítja a cölibátus felfüggesztését bárhol, bármilyen indokkal. A párizsi Fayard kiadónál megjelent, Des profondeurs de nos coeurs (Szívünk mélyéről) című könyv borítóján két szerző neve állt. Robert Sarah bíborosé és felette XVI. Benedek pápáé, akit ráadásul még csak nem is Joseph Ratzingerként szerepeltettek.
Robert Sarah egy guineai farmer fia, és 1979-ben, 34 éves korában a világ legfiatalabb püspöke lett. Több vezető pozíció betöltése után 2014-ben Ferenc nevezte ki a Vatikán Istentiszteleti és Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjának prefektusává, és ezen a poszton ő lett a pápa legerősebb ellenfele, a konzervatív bíborosok vezéralakja. A viharokat kiváltó könyv tanítása szerint nős emberek pappá szentelésének már a gondolata is relativizálja a cölibátust és ezzel magát a papi hivatást. A szerzők szerint a pap csak és kizárólag Isten szolgálatának szentelheti magát, tehát elutasítja a szexuális életet, a házasságot és a családot.
Georg Gänswein érsek, Benedek titkára hamar megmagyarázta, a könyv kiadása miért nem jelenti, hogy a volt pápa megszegte volna engedelmességi fogadalmát. Mint mondta, XVI. Benedek csak egy esszét bocsátott Sarah rendelkezésére, de nem volt szó arról, hogy őt társszerzőként szerepeltetik. „Benedek atya” egyébként is még a nyáron vetette papírra gondolatait, így írásának semmi köze sincs az őszi szinódushoz és a várható apostoli buzdításhoz, melynek tételei – ha nem is érnek fel a dogmák erejével – mégis követendő útmutatással szolgálnak a hívek számára. Ferenc Gänsweint ugyan megfosztotta a Pápai Ház prefektusa címétől, ám a bonyolult játszma működött: a volt pápa nevének szerepeltetése világszenzáció lett, és felhívta a figyelmet Sarah érveire, az egész glóbuszon híveket szerzett a számára.
Múlt szerdán megjelent a Querida Amazonia (Szeretett Amazónia) című, harmincoldalas, spanyol nyelvű apostoli biztatás, az a pápai dokumentum, amely mindenütt eligazítja a katolikusokat, Rómától a brazíliai őserdőkig. Bár Ferenc pápa számos globális jelentőségű gazdasági és környezetvédelmi kezdeményezés mellett kiáll benne, milliók számára jelent csalódást: nős diakónusok továbbra sem szentelhetők pappá, és nők továbbra sem láthatnak el diakónusi szolgálatot.
A pápa útmutatásában éppúgy elítéli az esőerdők illegális irtását, farmok, bányák nyitását felégetett területeken, mint azoknak a törvényeknek a gyengítését, amelyek védték a tájat és az ott élő embereket. Ferenc nyilvánvalóan szembefordul Jair Bolsonaro brazil elnök rendszerével, amikor megbélyegzi azokat a nemzeti és nemzetközi üzleti köröket, amelyek megfosztják önrendelkezési joguktól az őshonos népcsoportokat.
Azt is megállapítja, hogy nagy szükség van olyan katolikus papokra, akik belülről ismerik az amazóniai emberek érzékenységét, értik kulturális hagyományaikat. Ezért arra szólítja Latin-Amerika püspökeit, ne csak imákra biztassák híveiket, hogy többen válasszák a papi hivatást, legyenek nagylelkűbbek azokkal, akik kinyilvánítják elhivatottságukat. Értsd: szánjanak több pénzt a papképzésre. Ettől azonban áttörés aligha várható.
A The New York Times szerint döntésével Ferenc saját támogatóinak okozott csalódást, akik alapvető változásra számítottak, miután a pápa többször kifejezte kívánságát, hogy az egyház enyhítsen felülről irányított rendszerén, hozzon több kollektív döntést. A lap szerint Ferenc pápaságának hetedik évében felvetődik a kérdés: lehet, hogy gyakorlatában csak üres szó a sokszor hangsúlyozott kívánság, hogy vitassanak meg korábban tabunak számító kérdéseket? Hiszen a katolikus egyház szabályainak és gyakorlatának ügyeiben a forradalmi lépések újra és újra elmaradtak. Ezt bizonyítja a szexbotrányok kezelése is, amikor kiállt olyan püspökök mellett, akik eltussolták beosztottaik visszaéléseit.
A pápát most azok ünneplik, akik évek óta támadták. Gerhard Ludwig Müller bíboros, a katolikus doktrínák volt őre a pápai levelet a megbékélés dokumentumának nevezte. Kijelentette, hogy az gyengíti az egyházi frakciókat, oldja az ideológiai fixációkat és a veszélyt, hogy papok sokaságának kelljen választania a belső migráció vagy a pápával való szembefordulás között. Marco Marzano – aki könyvet írt Ferenc elmulasztott forradalmáról – úgy vélte, hogy az egyház liberálisainak várakozása eleve túlzott volt: egy nagy múltú globális intézményt néhány év alatt nem lehet megváltoztatni. Michael Czerny bíboros, Ferenc közeli tanácsadója azonban egy sajtótájékoztatón kijelentette: az őszi püspöki szinódus számos javaslata továbbra is az asztalon van, ám megvalósításuk még hosszú utazás lesz. Mauricio López, Amazónia katolikus hálózatának titkára szerint a pápa most azért nem hozhatott határozottabb döntést, mert a fundamentalisták két oldalról szűkítették cselekvési lehetőségét. Fundamentalisták, akik semmit sem szeretnének megváltoztatni, és fundamentalisták, akik mindent megváltoztatnának.
A The New Yorker hetilap elemzése szerint a mostani helyzet üzenete, hogy XVI. Benedek lemondása a pápaságról alapvetően megváltoztatta a Vatikán működését. A pápáé már nem életfogytiglani szerep, hanem olyan esély, amely az udvari politizálást koalíciók kölcsönhatásának eredőjévé változtatja. Korlátozza a pápa cselekvési szabadságát, de lehetőséget is ad számára, hogy lemondásának időzítésével hatalomra segítsen olyan csoportokat, amelyek az általa preferált nézeteket képviselik. A latin-amerikai pápának most ki kellett egyeznie, de az idő mégis neki dolgozik. Az elődje által kinevezett bíborosok ideje lejár, nyáron Robert Sarah is beadja lemondását, mert betölti 75. évét.
Ferenc nem hozhatott radikális döntést, mert nem volt meghatározó többsége. A papi nőtlenség, a cölibátus szabályainak enyhítése, nők egyházi hivatalba emelése most a katolikus egyház szakadásának és meggyengülésének rémét idézte fel. Ez több mint egymilliárd hívő sorsát befolyásolhatná, és számos diktátor mellett más világegyházak fundamentalistáit, köztük az iszlám szélsőségeseket is erősítené. Bármi is legyen személyes meggyőződése, ki őrizze a katolikus egyház egységét, ki védelmezze az egyházi szervezet működőképességét, ha nem a római pápa?
