A „keleti-nyitás” Magyarország új reménysége

Magyarországon ezekben a napokban feje tetején áll a világ. Ha évekkel ezelőtt még a csatlakozásnak a Nyugathoz való csatlakozásnak volt elsőbbsége, most Orbán Viktor nemzeti-konzervatív kormánya alatt a „keleti-nyitás” lett a felkapott szó. Ezen a héten Orbán Moszkvába látogatott, hogy orosz pénzt és know-how-t szerezzen a dél-magyarországi Paks városában lévő magyar atomerőmű kibővítéséhez. Az Orbán-kormány alatt azonban Magyarország nyitott Kína, az egész ázsiai térség, az arab országok és Törökország irányában is. A magyar kereskedelmi politika fókusza manapság egyértelműen keletre mutat.

Orbán, legkésőbb a gazdasági- pénzügyi válság, és az euróövezet azt követő nehézségei óta, már nem igazán bízik meg a Nyugatban. Másképpen: nem bízik az EU receptjeiben, amelyeket a válság leküzdésére használt. Orbán véleménye szerint a Nyugat, és ezen belül az EU is, egy olyan politika foglya, amelyet ő alkalmatlannak és nem eléggé korszerűnek tart.

A magyar miniszterelnök felismerni vélte, hogy Európában a felfújt szociálisrendszerek csak újabb és újabb hitelek, és az ebből keletkező adósságok árán lennének fenntarthatóak. Emellett azon a véleményen van, hogy a költségvetési hiány csökkentését szolgáló takarékossági intézkedéseket nem mindig csak az adófizetők terhére kelle foganatosítani.

Ezért találta ki korábbi gazdasági miniszterével, Matolcsy Györggyel (2013 óta a Nemzeti Bank elnöke) közösen az „unortodox” gazdasági politikát. Ennek az a célja, hogy megkímélje a polgárokat, és helyettük azokat a nemzetközi multikat pumpolják, amelyek jelentős haszonra tettek szert. Ezért kormánya egyidejűleg többfajta különadót vezetett be a bankokkal, a kereskedelmi láncokkal, az energiaszolgáltatókkal és a telekommunikációs vállalatokkal szemben. Várható volt, hogy az érintettek nem fogadják örömmel ezeket az intézkedéseket.

Az érintett vállalatok nyomban kezdeményezték, hogy Brüsszelben szerződésszegési eljárás induljon az Orbán-kormány ellen. Ehhez még az is hozzájön, hogy meglevő jó nyugati kapcsolatait a magyar baloldal arra használta fel, hogy feltüzelje a nyugati közvéleményt az „autoriter”, sőt „diktatórikus” Orbán ellen. Ettől kezdve a Nyugat jelentős részén a magyar kormányfőt nem csak „gazdaságellenes”, hanem „demokráciaellenes” politikusnak is tartják.
Az Orbán és az EU közötti számos összetűzésben tehát az is közrejátszott, hogy Nyugaton negatív politikusként könyvelték el őt. Másfelől arra a politikájára is visszavezethető, amelynek célja teljesen figyelmen kívül hagyni a nyugati cselekvési mintákat, különösen a gazdaságpolitikában. Ráadásul a magyar miniszterelnök ahhoz is kiválóan ért, hogy ezt az EU-val szembeni konfrontációs politikát a külső ellenséggel szembeni öntudatos fellépésként adja el honfitársainak. Az is kedvez neki, hogy a magyarok mindig hajlamosak szembe szállni a külső hatalmakkal, jelen esetben az EU-val.

Felemás magatartás az EU-val szemben

Orbán a Brüsszel elleni éles kirohanásai ellenére egyidejűleg az EU szószólója is. De egy olyan Unióé, amelyben a tagállamoknak több autonómiát kellene kapniuk, és amelyben nem lehetne aprólékosan előírni, hogyan járjanak el gazdaságpolitikájukban. Ez az EU-szemlélet nagy valószínűséggel szerepet kap majd a kormányzó Fidesz részéről az európai parlamenti választások választási kampányában.

Orbán azonban azt is igyekszik majd bizonyítani, hogy sem a szabadpiacnak, sem a multinacionális vállaltoknak nem ellensége, amint azt gyakran a szemére vetik. Legutóbb számos „stratégiai partnerségi megállapodást” kötött a Magyarországon jelen levő legfontosabb multikkal, köztük olyan potentát vállalatokkal, mint az Audi, a Daimler-Benz és a Bosch. A legújabb stratégiai megállapodás egyébként a Leier osztrák építési vállalatot érinti.

Fordította: dr. Gonda László