A Jobbik kiverte a biztosítékot Szlovákiában

A szlovák törvényhozás foglalkozik majd Szegedi Csanád, a Jobbik EP képviselője kijelentéseivel is, aki egyebek mellett azt mondta, hogy Szlovákiának fel kellene függeszteni tagságát az Európai Unióban – közölte a SITA hírügynökség.

2010. március 4., 06:23

A kérdés napirendre vételét a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kezdeményezte, mert a párt alelnöke szerint az EP-képviselő állítása veszélyezteti Szlovákia szuverenitását.

Szegedi az Európai Parlament strassbourgi ülésén januárban egyperces felszólalásában kijelentette, hogy Szlovákia Európától sárga lapot érdemel. Állítását a nemzeti kisebbségek jogainak sorozatos megsértésével és fajgyűlölő magatartással indokolta, állítva egyúttal, hogy Románia is hasonlóan viszonyul a kisebbségekhez, mint Szlovákia.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.