A hét aforizmája

Az aforizma a francia szellem legjellegzetesebb megnyilvánulása, tipikusan francia műfaj. A XVI. századtól napjainkig virágzik, s máig élvezetes szórakozást nyújt azoknak, akik kedvelik az elmés, ironikus, eredeti gondolatokat, az emberi társadalom természetéről vagy visszásságairól alkotott bölcs, tömör és egyedi ítéleteket.
Íme:

Mindig barátunkká fogadjuk azt, aki ellenségünk ellensége.

Antoine de Rivarol
Bagnoles-sur-Ceze, 1753 .június 23. -1801. április 11. Berlin

Francia író, újságíró, esszéista, az aforizma klasszikus korszakának utolsó jelentős képviselője. A Felvilágosodás eszméit magáénak vallotta, de meggyőződéses royalista, az ancien régime elkötelezett híve volt, szembehelyezkedett a feudális monarchia megdöntésével.

Felmenői állítólag piemonti olasz nemesek voltak, erre utal nevében a „de” előtag, melyhez a grófi címet is hozzáragasztotta, valójában azonban szerény családból származott, apjának vendéglője volt Bagnols-sur-Ceze-ben. Iskoláit az avignoni Sainte-Garde szemináriumban végezte, rövid ideig Lyonban oktatóként dolgozott, de hamar búcsút mondott a papi pályának, amelyre családja szánta volna.

1776-ban Párizsba költözött, hogy az irodalomnak szentelhesse magát. Pompás társalgó hírében állt, hamarosan rendszeres vendége lett a leghíresebb párizsi szalonoknak, gúnyolódó stílusa sok ellenséget szerzett neki. Bemutatták Voltaire-nek, aki Rivarolt a „legfranciább franciának” (le francais par excellence) nevezte.

Sziporkázó tehetségű újságíró volt, több akadémiai díjat nyert, irodalmi munkássága sokoldalú: elsőként fordítja franciára Dante Poklát. Legmaradandóbb műve a francia nyelv egyetemességéről írott értekezése (Discours sur l'universalité de la langue francaise.)

Royalizmusa nem vakította el: világosan látta a „régi rendszer” bukásának okait, és az emigráció rövidlátó ostobaságát. A Bourbonokról szóló híres mondás: „Semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek”, amelyet Talleyrand-nak tulajdonítanak, más megfoglamazásban, valójában tőle származik.

1792-ben maga is emigrációba kényszerült. Előbb Brüsszelbe ment, onnan Londonba, majd 1795-ben Berlinbe, s ott is halt meg.