A hét aforizmája

Az aforizma a francia szellem legjellegzetesebb megnyilvánulása, tipikusan francia műfaj, a XVI. századtól napjainkig virágzik, s máig élvezetes szórakozást nyújt azoknak, akik kedvelik az elmés, ironikus, eredeti gondolatokat, az emberi társadalom természetéről vagy visszásságairól alkotott bölcs, tömör és egyedi ítéleteket.
Íme:

A szerelemben az a bosszantó, hogy olyan bűn, amelyben nem lehetünk meg cinkostárs nélkül.

Charles Baudelaire

(Párizs, 1821. április 9. - 1867. augusztus 31.)
Francia költő és művészeti esszéíró-kritikus, a világirodalom egyik legjelentősebb alakja.

Apja hivatalnok volt, művészetkedvelő, amatőr festő, Baudelaire hat éves volt, amikor meghalt. Anyja hamarosan férjhez ment egy Aupick nevű tábornokhoz, akit a kisfiú gyűlölt.

Húszéves korában hosszabb tengeri utazásra indult, eljutott Mauritiusra és a Bourbon-szigetre is, 1842-ben tért vissza Párizsba. Megismerkedett Jeanne Duvallal, egy nagyvilági mulatt színésznővel, aki számtalan versének múzsája lett. Időközben bohém életmódjával apai örökségének jórészét elverte, 1844-ben anyja gyámság alá helyeztette.

Verset ebben az időszakban még keveset publikált, de képzőművészeti és irodalmi kritikáit közlik a lapok, 1845-ben adják ki első, képzőművészeti tárgyú könyvét: Salon de 1845.

Az 1848-as forradalom idején radikális eszméket hirdetett, a le Salut public c. lapot szerkesztette. Nagy hatással voltak rá Edgar Allen Poe versei, novellái, közülük sokat lefordított franciára. Később kiábrándult a forradalom eszméiből.

Az ’50-es években ismerkedett meg Madame Sabatier-val, aki irodalmi szalon vitt Párizsban, hozzá névtelenül több verset írt Baudelaire.

1857-ben jelent meg főműve, a Les Fleurs du Mal (A romlás virágai), a Le Figaro azonnal megtámadta az „istengyalázó és erkölcstelen” versek miatt. Az ügyészség perbe fogta a kiadót és 6 vers kihagyását rendelte el. ( Ezzel egyidőben zajlott Flaubert ellen egy hasonló per a Bovaryné miatt, de az felmentéssel végződött.) Baudlaire-t megviselte az eljárás, alkoholmámorba menekült, rákapott az ópiumra, vérbajos lett.

1861-ben másodszor is kiadták A romlás virágait, s ebben az évben publikálja Richard Wagner muzsikáját elemző tanulmányát. A fiatal költők - köztük Verlaine és Mallarmé - ekkor már mesterüknek tekintették.

1866-ban Belgiumba utazott, több hónapig élt ott, felolvasókörutakat vállalt. Namurben agyvérzést kapott, lebénult. Hazavitték Párizsba, négy hónap múlva meghalt. Prózaverseit, naplófeljegyzéseit, irodalmi és művészeti tanulmányait halála után gyűjtötték kötetbe.

Magyarra elsőként Reviczky Gyula fordította le egy versét (1886), A romlás virágainak teljes kiadása 1923-ban jelent meg Babits, Szabó Lőrinc és Tóth Árpád fordításában.