A hard Brexit és a magyarok kiszorítása Nagy-Britanniából

– Theresa May brit miniszterelnök bejelentette, hogy 2017 márciusában kezdené meg Nagy-Britannia a kilépési tárgyalásokat az 50. szakasz alapján az EU-val. Ugyanakkor feltételként mondta ki, hogy Nagy-Britannia szuverén jogaként kívánja megőrizni a migráció szabályozását, így a szabad munkaerő áramlás európai alapelvét nem fogadja el. Ezzel, elemzők szerint, Nagy-Britannia a „hard Brexit"-et, vagyis a kemény tárgyalási utat választotta. Mit jelent ez a lépés az EU számára, mennyire fog ragaszkodni Brüsszel a szabad munkaerő áramlás elvéhez és gyakorlatához?

– A „hard Brexit” jelentése nem kemény tárgyalási út, hanem az, hogy elhagyják az egységes piacot is, nemcsak az EU-t. Ez lényegében mind a norvég, mind a svájci modell kizárását jelenti. Ezekre a modellekre vonatkozik a munkaerő szabad áramlása és a diszkrimináció tilalma. Brüsszel nem önmagában a szabad munkaerő-áramláshoz ragaszkodik, hanem ahhoz, hogy ne lehessen szétválasztani az úgynevezett „négy szabadságot”. Tehát ha korlátozni akarják a szabad munkavállalást, akkor nem maradhatnak az egységes piac résztvevői. Úgy néz ki egyébként, sokan nem is akarnak. May-re nagy nyomást gyakorolnak a kemény Brexit képviselői, akik elutasítják a szabad munkavállalást, nem akarnak befizetni az EU-költségvetésbe és önálló kereskedelmi tárgyalásokat akarnak folytatni Európán kívüli országokkal. Valószínűleg ez a nyomás okozta, hogy May bejelentett egy időpontot, ami nemcsak a tárgyalások kezdetét, hanem a végét is kijelöli (alaphelyzetben ugyanis két év alatt kell lezárni a tárgyalásokat, ami persze meghosszabbítható). Ezt taktikai szempontból hibának is tekinthetjük, hiszen ez időzavarhoz vezethet. A Brexit- és az EU-pártiak között azonban folyamatos harc folyik, a Konzervatív Párton belül is. Nem kizárható, hogy a parlamentben az EU-pártiak szavazást kezdeményeznek arról, hogy az Egyesült Királyság elhagyja-e az egységes piacot. Ha erre a parlamenti többség nemet mondana, az korlátozná a kormány tárgyalási mandátumát, nem ellentmondva a június 23-i népszavazási eredménynek.

– Amber Rudd belügyminiszter fölvetette, hogy a brit vállalatoknak elsősorban brit munkavállalókat kellene alkalmazniuk, és listát kellene összeállítani a külföldieket foglalkoztató cégekről. A belügyminiszter javasolta a külföldi diákok számának korlátozását is. Lehetséges, hogy megvalósul a külföldieket kizáró politika? Mit jelent ez a magyar, a kelet-európai munkavállalók, illetve diákok számára?

– Nem sokkal később a belügyminiszter megpróbálta árnyalni az általa mondottakat, mérsékelni azok élét. Nem ok nélkül, hiszen az üzleti szférában óriási felzúdulás fogadta az elmondottakat. A brit gazdaságnak (cégeknek, kórházaknak, egyetemeknek) nagy károkat okozna, ha mesterségesen ki akarnák szorítani a nem brit EU-állampolgárokat. A „bevándorlás” csökkentésére vonatkozó célszámoknak egyébként korábban sem volt sok értelme; azokat sem gazdasági, sem demográfiai oldalról nem alapozták meg. A diákokat régen ki kellett volna venni a bevándorló kategóriából, hiszen tulajdonképpen a brit egyetemek „exportjáról” van szó. A diákok nagy része fizet a tanulmányaiért, s ha ott marad, azzal hasznot hajt a brit gazdaságnak. A kormány tagjainak nem azzal kellene foglalkozniuk, hogy mindenféle pótcselekvést találnak ki maguknak és a gazdasági szereplőknek. Inkább fel kellene lépniük (és főleg a belügyminiszternek) azok ellen az atrocitások ellen, amelyek a külföldi állampolgárokat érték az elmúlt időszakban. Néha elhangzik egy-egy sajnálkozás, de a migránsellenes hisztéria olyan mértékű lett, hogy komolyabb, átfogóbb, hitelesebb fellépésre lenne szükség a megfékezésére.

– Mit tehet az EU, és mit tehetnek a nemzeti kormányok, hogy megvédjék polgáraikat, hogy biztosítsák jogaikat? Nem kellene-e a magyar kormánynak fellépnie a Nagy-Britanniában élő és dolgozó állampolgárai érdekében?

– De igen, a magyar kormánynak is hangoztatnia kellene, hogy nem fogadja el a már Angliában dolgozók jogainak korlátozását, minden változás csak a tényleges kilépés után érkezőkre vonatkozzék. Ideális esetben persze rájuk sem, amennyiben sikerül egy „bársonyos Brexit”-et tető alá hozni, és végül a britek az egységes piacon belül maradnak. Mit tehet az EU? Továbbra is azt kell hangsúlyozni, hogy a brit gazdaság jobban működik az EU-n belül, mint azon kívül. Másrészt azt is látni kell, hogy az EU-tagságból fakadó gazdasági előnyöket a brit kormányok nem terítették kellőképpen a társadalom egészében. Egész régiók érezhették magukat leszakadva, kirekesztve. De nem Brüsszel rekesztette ki őket, és ezért hiba volt az EU ellen szavazni. Ha a Brexit puhább, enyhébb változatát választják, még mindig megőrizhetik a gazdasági szereplők jó pozícióit, és ez együtt járhat az EU-ból érkező munkavállalók jogainak megvédésével is. Azt azonban egyértelművé kell tenni, hogy ha a britek minden áron másodosztályúvá akarják tenni a kontinensről érkező munkaerőt, akkor ezért a változásért áldozatot kell hozniuk. Nem ez a legjobb forgatókönyv, de az Unió nem fogadhat el olyan helyzetet, hogy a távozó tagnak több joga legyen, mint a bent maradóknak.

- A balti államok, Lengyelország, Románia különböző hazahívó programokat készítenek, hogy visszafogadják a Nagy-Britanniában dolgozók egy részét. Szükségesnek látna ilyet a magyar állam részéről is?

- Történt már ilyen kísérlet, nem sok sikerrel. Általában hazahívogatni a nyugaton munkát vállalókat nem célszerű. Két dolognak van értelme szerintem. Az egyik, hogy azokban a szakmákban, ahol komoly szakemberhiány van, célzott programokat vezessenek be, amiben szerepe lehet mind a visszahívásnak, mind pedig a további elvándorlás fékezésének. Tudjuk, hogy a kormány számított arra, hogy a mobilitásból hiányok, veszteségek is fakadhatnak, de a „röghöz kötés” nem elfogadható megoldás, más ösztönzőket kell találni. A másik, általánosabb irány a munkakörülmények javítása. Felül kellene vizsgálni a 2011-12-ben bevezetett munkaerő-piaci szabályozást, és élhetőbb viszonyokat teremteni a munkavállalók számára. Ez helyenként megmutatkozhat a bérezés javulásában is, de sok esetben nem az alacsony fizetés az elvándorlás egyetlen oka, hanem a foglalkoztatás egyéb minőségi jellemzői; általában a munkakörülmények romlása és a minőségi munkahelyek hiánya. Ez a probléma a mesterségesen leszorított munkanélküliségi ráta miatt nem feltétlenül látszik, pedig sokak elégedetlensége ebből fakad.