A gyermekotthonok fociválogatottja nem utazhat ki a VB-re
Van 220 milliárd forint stadionokra, nincs 80 ezer a gyermekotthonok fociválogatottjára. Tavaly világbajnoki hatodik volt a válogatott, idén nincs pénzük arra, hogy kiutazzanak a vébére. A Párbeszéd Magyarországért felszólítja Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, hogy saját keretéből azonnal biztosítsa a hiányzó forrásokat.
Orbán Viktor focimániája miatt ebben az évtizedben legalább 220 milliárd forintot költenek közpénzből csak stadionokra. Az eszement pénzköltés mellett szép szólamokat is kapunk, legtöbbször az utánpótlás-nevelés támogatásáról, a tömegsportról és az egészséges életmód szerepéről a gyerekek fejlődésében – írja közleményében Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért szóvivője.
„Ehhez képest van egy tehetséges gyerekekből álló csapat, a gyermekotthonok fociválogatottja, akik hiába lettek tavaly hatodikok a számukra rendezett világversenyen, idén nem volt pénzük a kiutazásra sem. 370 ezer forintot próbáltak összekalapozni, de a gyűjtés lezárásakor még mindig hiányzott 80 ezer forint. Ez az összeg hét nagyságrenddel kisebb annál, amennyit a kormány 2020-ig elkölt csak stadionépítésekre.
Ha a Fidesz-kormány focira akar költeni, itt a remek alkalom: ennek a támogatásnak az értelmét senki nem fogja megkérdőjelezni, ellentétben a miniszterelnök falujában focira fordított több, mint tízmilliárd forinttal.”
A Párbeszéd Magyarországért felszólította Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, hogy saját keretéből utalja át a hiányzó összeget az árva gyerekek csapatának.