A diplomáciai és a védelmi stratégiáról tanácskozik az észak-koreai állampárt

A diplomáciai és a védelmi stratégiáról tanácskozik az észak-koreai állampárt a „megváltozott nemzetközi helyzet" miatt. Részt vesz rajta Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is.

2023. június 17., 09:50

Szerző:

Ez a Koreai Munkapárt 8. Központi Bizottságának nyolcadik kibővített plenáris ülése – pontosította a KCNA hírügynökség. A várhatóan több napig tartó tanácskozáson szó van az idei első félévi gazdasági tervek felülvizsgálatáról is. A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint a tanácskozás hátterében az áll, hogy Phenjan meg akarja erősíteni kapcsolatait Kínával és Oroszországgal, valamint hogy egyre intenzívebb az amerikai-kínai rivalizálás, az ukrajnai háború Észak-Koreára is hatással van, és egyre szorosabb a részben Észak-Korea ellen összeálló amerikai-japán-dél-koreai együttműködés.

Phenjan csütörtökön újfent tesztelt két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát saját szárazföldje és a Japán-tenger felett. Pénteken pedig a dél-koreai Puszanba érkezett az Egyesült Államok egyik nukleáris meghajtású tengeralattjárója. A USS Michigan  – hat év óta az első ilyen típusú tengeralattjáró a dél-koreai vizeken – a szöuli  védelmi minisztérium közleménye szerint közös, amerikai-dél-koreai haditengerészeti gyakorlatokban vesz majd részt.

(Kiemelt képünkön: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető. Fotó: STR / KCNA VIA KNS / AFP)