A csődbe ment Alitalia dolgozói és a mozgóárusok is tüntettek Rómában
Teljesen megbénították az olasz főváros közlekedését szerdán, és össze is csaptak a rendőrökkel.
Róma utcáin tüntettek a mozgóárusok, akik a szolgáltatások liberalizációjáról szóló európai, úgynevezett Bolkenstein-irányelv ellen tiltakoztak Rómában szerdán. A mozgóárusok a Bolkenstein-irányelv azonnali befagyasztását sürgették. Furgonjaikkal és sátraikkal eltorlaszolták a római körgyűrű két kijáratát, és össze is csaptak a rendőrökkel. Megpróbáltak megközelíteni a parlamentet is, de a rendőrök visszaszorították őket.
A megmozdulások miatt a főváros forgalma több órán át teljesen megbénult.
Virginia Raggi római főpolgármester korábban bejelentette: nem hosszabbítják meg automatikusan a Róma területén dolgozó mintegy 18 ezer mozgóárus működési engedélyét. Az Öt Csillag Mozgalom politikusa a piaci versenyért felelős ombudsman véleményét követte, aki az európai szabályoknak megfelelően az utcai árusítási licenszek újbóli meghirdetését, valamint a pályázók versenyeztetését szorgalmazta. A mozgóárusok ezt elutasították, hangoztatva, hogy a korábban, fejenként akár több tízezer euróért kiváltott működési engedélyük legalább 2032-ig érvényesnek számít.
A mozgóárusok képviselőit a belügyminiszter megbízásából a római prefektus fogadta. Telefonon a gazdasági fejlesztésért felelős miniszter, Giancarlo Giorgetti, a Liga politikusa is egyeztetett a tüntetőkkel, és legalább a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet végéig ígérte a Bolkenstein-irányelv befagyasztását.
Raggi úgy reagált, hogy az utcai árusok működését minél gyorsabban rendezni kell, és elfogadhatatlannak tartja, hogy egy kis csoport zsarolja a lakosságot, megbénítva a hárommilliós város életét.
Szerdán a csődbe jutott Alitalia légitársaság dolgozói is Róma utcáin tüntettek, miután a múlt hónapban nem folyósították nekik a számukra megítélt segélyt.
Kiemelt kép: EPA/ANGELO CARCONI