Amerikai elemzők szerint Orbán és Erdoğan Putyin szövetségesei
A CNN-re írt jegyzet figyelmeztet: a magyarokban és a törökökben nem lehet megbízni, Orbán nélkül kell cselekedni.
Putyin „hasznos szövetségeseinek” nevezte jegyzetében David A. Andelman amerikai biztonságpolitikai és nemzetközi tudósító Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és Recep Tayyip Erdoğan török elnököt, a CNN oldalán. Andelman érvelése szerint Orbán az orosz olaj embargója ellen benyújtott vétójával, míg a török elnök Finnország és Svédország NATO-tagságának megvétózásával érdemelte ki ezt a címet, és
mindkét vezető valójában Moszkvát segíti lépéseivel.
„Ilyen szövetségesek támogatásával Putyin nyugodtan folytathatja tevékenységét Ukrajnában és még azon is túl” - vélte Andelman, kiemelve, Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök megpróbálta Budapesten kérdőre vonni Orbánt, de ő sem ért el semmit nála. Azzal pedig, hogy Erdoğan arra hivatkozva ellenzi a svéd NATO-csatlakozást, hogy a skandináv ország szerinte túl toleráns a török állammal konfliktusban álló kurd PKK-val, amit ez EU terrorszervezetnek tart, a NATO „egyik legnagyobb méretű hadseregét is elveszítheti,” ha Törökországgal szembefordul.
Emlékeztett arra is, a nyugati szövetségnek már az is sok volt, hogy Erdoğan nemrég az oroszoktól vásárolt hadserege számára Sz-400-as légvédelmi rendszereket.
Andelman Magyarországgal kapcsolatban elismételte Robert I Rothberg harvardi professzor véleményét, amely szerint
„a szövetségnek egyszerűen nélkülük kell tovább menni” Ukrajna segítésének útján.
(Kiemelt kép: Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan kétoldalú találkozója 2019-ben Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)