Dróntámadás a román határon – Bukarest bekeményít

A román államfő és miniszterelnök is határozottan elítélte hétfőn, hogy Oroszország az éjszaka folyamán a Duna-parti ukrán kikötői infrastruktúra ellen intézett dróntámadást, közvetlenül a román határ mellett.

2023. július 24., 17:40

Szerző:

Klaus Iohannis államfő Twitter-bejegyzésében úgy értékelte: a román határ közvetelen közelében civil célpontok ellen intézett támadás komoly biztonsági kockázatot jelent a Fekete-tenger térségében, veszélybe sodorja az ukrán gabonakivitelt és ezen keresztül a világ élelmiszer-biztonságát. 

Marcel Ciolacu miniszterelnök szerint a támadás egyértelműen azt bizonyítja, hogy Oroszország az ukrán gabona nemzetközi piacokra jutását akarja megakadályozni, és ezáltal – élelmezési válságot idézve elő – számos embert sodor veszélybe világszerte. A román kormányfő közleményében leszögezte: Románia továbbra is kész gyakorlati megoldásokkal támogatni az ukrán gabona kijuttatását a nemzetközi piacokra.


A román média a dél-ukrajnai katonai parancsnokság közleményét idézve azt írta, hogy

Oroszország az éjszaka négy órán keresztül (iráni) Sahid-136-os önmegsemmisítő drónokkal támadta Ukrajna dunai kikötői infrastruktúráját.

Az Adevarul című román lap szerint a támadásnak az ukrán gabonaexport jelentős részét lebonyolító Izmail és Reni kikötője volt a célpontja, utóbbi a román-moldovai-ukrán hármas határnál található, légvonalban alig 13 kilométernyire a több mint 200 ezer lakosú romániai Galactól.


A Reni-Odesa hírportál szerint az orosz támadás a Duna Reni kikötőjében található infrastruktúrát érte, és mintegy 15 drón vett részt benne. A támadásban hat ember sérült meg. A helyi rendőrség közleménye szerint a gabonatárolók megsemmisültek, és egyéb tárolók is károsodtak. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Twitteren a helyszín megnevezése nélkül arról írt, hogy „Oroszország az éjszaka folyamán újabb ukrán gabonatárolót támadott”. Kuleba hangsúlyozta, hogy „Oroszország 400 millió embert ejtett túszul”, és azt kérte a nemzetközi közösségtől, különösen az afrikai és ázsiai országoktól, hogy egységes választ adjanak az „élelmiszer-terrorizmusra”.

(Kiemelt képünkön: a román határon lévő reni kikötő a támadás után. Fotó: Grúz tengerészekfelvétele/Twitter Spriter Team)