A bajor CSU Brüsszel ellen
A bajor keresztény-szociálisok hajdan Franz-Josef Strauss díjat adományoztak Orbán Viktornak – ám tavaly parlamentjük elnöke, Barbara Stamm, nem kívánt találkozni Kövér Lászlóval. A CSU és a Fidesz immár tán újra közelebb kerül, miután a bajorok a májusi Európa-választásokra példátlanul Brüsszel-kritikus, magyar testvérpártjuk populizmusát idéző programmal készülnek.
A héten a párt vezetése által egyhangúan elfogadott program nem kevesebbet igényel, mint hogy szabjanak gátat az Európai Bizottság által hozható döntéseknek, csökkentsék a felére a biztosok számát, ne vegyenek fel többé új tagokat az Unióba s azonnal szakítsák meg a tárgyalásokat Törökországgal. A bajorok szerint „hatásköri bíróságot” kellene felállítani, amely azon őrködik, hogy a brüsszeli döntéshozók ne léphessék túl hatáskörüket s azt igénylik, hogy a különösen fontos kérdésekben ne az Unióban, hanem népszavazásokon döntsenek. Miközben a CSU maradéktalanul Európa-pártinak nyilvánítja magát, többek között megkérdőjeleznék a szabad munkaerő áramlást is, mondván: lehetővé kell tenni, hogy bevándorlókat, akik „jogtalanul vesznek fel szociális segélyt,” azonnal kitoloncolhassák Németországból és megtilthassák visszatérésüket. A bajor konzervatívok egyébként kitartanak régebbi tervük mellett, hogy vezessék be az autópálya-díjat Németországban – de csak külföldiek számára.
Horst Seehofer bajor kormány- és pártelnök sajátos Európa-programját testvérpártjuk, a CDU is keményen bírálja. Annegret Kramp-Karrenbauer, Saar-vidék miniszterelnöke szerint a CSU programja olyan dolgok megváltoztatásáról beszél, amelyeket nem lehet megváltoztatni s méltatlan a kelet-európaiak bevándorlása elleni állásfoglalás is. Éppen az ukrajnai válság bizonyítja, mennyire fontos az európai együttműködés, ezért felesleges teljesíthetetlen követelésekkel kampányolni. A politikusnő provokációnak tekinti, hogy a CSU ellenzi Günter Öttinger újabb jelölését EU-biztosi posztjára. Öttinger brüsszeli megbízatása előtt Baden-Württemberg tartomány miniszterelnöke volt, a CDU színeiben – s EU-biztosként egységes európai autópálya-díj bevezetését szorgalmazza.
A CDU/CSU-val Berlinben közösen kormányzó SPD főtitkára, Yasmin Fahimi szerint a CSU programja „nyíltan populista, nincs koncepciója Európáról. Célja hogy próbáljon alkalmazkodni az Európa-szkeptikus korszellemhez.”
A CSU a 2000-es európai választáson 48 százalék feletti eredményt ért el, a bajor SPD kevesebb, mint 13 százalékot. A hagyományos bajor kormánypárt azonban időközben gyengült és új vetélytársa akadt a jobboldali-populista AfD (Alternatíva Németországért) képében. Miután immár Németország is kevesebb képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe, a CSU-nak, hogy megtarthassa eddigi nyolc képviselőjét, a korábbinál is jobb eredményt kellene elérnie, ami valószínűtlen. Innen a hangsúlyozottan euro-szkeptikus, populista hangvétel.
További írásokat olvashat Németországról a
www.ger-mania.huhonlapon