Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2012. április 20., 13:57
Egy szélsőjobboldali belga képviselő csütörtöki sajtókonferenciáján bemutatta a hírhedt Marc Dutroux két kislány áldozatának boncolási fényképét. Ezzel akarta bizonyítani, hogy szerinte a brutális gyilkosnak tettestársai voltak, akiket nem állítottak bíróság elé - adta hírül a De Standaard belga napilap internetes kiadása. Laurent Louis tette általános felháborodást váltott ki képviselőtársai körében, és amikor a parlamentben szólásra emelkedett, a szélsőjobboldaliak kivételével mindenki elhagyta a termet.
2012. április 19., 20:36
A Simon Wiesenthal Központ újabb három személyt vett föl a legkeresettebb tíz náci háborús bűnös listájára, köztük egy magyart is - derül ki a szervezet éves jelentéséből.
2012. április 19., 19:39
„Áder János rossz jelölt az államfői posztra, rossz időpontban s azt mutatja: Orbán Viktor és pártja a Fidesz, mit sem tanultak a jelenlegi bizalmi válságból. Tekintettel a magyar kormánypolitika heves bel- és külföldi bírálatára, az lett volna a célszerű, ha általános elismerésnek örvendő személyiséget jelölnek, akit nem gyanúsítanak azzal, hogy pusztán a miniszterelnök akaratának készséges kiszolgálója”. Ez áll az ellenzéki SPD Európa-politikai szóvivője, Michael Roth nyilatkozatában.
2012. április 19., 17:01
Az ellenzék került többségbe a román szenátusban, miután a kormány fő erejét adó Demokrata-Liberális Párt (PDL) szenátora, Mihaela Popa csütörtökön bejelentette: átlép a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciójába.
2012. április 19., 15:30
„Áder János rossz jelölt az államfői posztra, rossz időpontban s azt mutatja: Orbán Viktor és pártja a Fidesz, mit sem tanultak a jelenlegi bizalmi válságból. Tekintettel a magyar kormánypolitika heves bel- és külföldi bírálatára, az lett volna a célszerű, ha általános elismerésnek örvendő személyiséget jelölnek, akit nem gyanúsítanak azzal, hogy pusztán a miniszterelnök akaratának készséges kiszolgálója”. Ez áll az ellenzéki SPD Európa-politikai szóvivője, Michael Roth nyilatkozatában.
2012. április 19., 13:21
Április hatodikán jelent meg három nagy példányszámú liberális lapban, a német Süddeutsche Zeitungban, az olasz La Repubblicában és a spanyol El Paísban Günter Grass Amit meg kell mondani című verses prózája arról, hogy szerinte a Közel-Keleten Izrael politikája jelenti a háborús veszélyt, mert ki akarja irtani Irán népét. KASZA LÁSZLÓ írása.
2012. április 19., 11:10
A legnagyobb példányszámú lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza beszámolt Áder János köztársasági elnökké való jelöléséről. A cikk kiemeli, hogy Áder Orbán Viktor miniszterelnök egyik legközelebbi embere, s megválasztása immár eldöntött tény.
2012. április 19., 08:04
Bajnai Gordon hisz abban, hogy Magyarország a "cikcakk" után fenntartható, lineáris fejlődési pályára tér, a rendszerváltás utáni, közös társadalmi célok felé - a volt miniszterelnök röviden válaszolt egy a magyar politikai helyzetet firtató kérdésre, amikor előadást tartott szerdán Washingtonban, a Johns Hopkins Egyetemen.
2012. április 19., 06:29
Újabb botrány robbant ki az amerikai hadsereg körül, ezúttal Afganisztánban készültek elítélhető fényképek.
2012. április 18., 22:37
Száz évvel ezelőtt, 1912. április 17-én dél tájban egy káprázatos égi tünemény bűvöletében kétmillió ember állt Párizs utcáin égre szegezett szemekkel. A különleges napfogyatkozás napok óta lázban tartotta az egész várost, s olyan tömeges érdeklődést generált, hogy a Titanic két nappal korábban bekövetkezett katasztrófájának hírét is kiszorította az újságok címoldaláról, a Le Figaro-ban és a L’Humanitéban csakúgy, mint a korszak legolvasottabb lapjában, a Le Petit Journal-ban.
2012. április 18., 20:53
Párizsi bemutatkozása után vidéki körútra indul a Márai Sándor Vendégjáték Bolzanóban című regényéből készült legújabb francia színpadi adaptáció. A regény utolsó három fejezetéből Jean-Louis Thamin rendező írt háromszereplős színdarabot, amelyet a Montmartre-on található Théâtre de l’Atalante stúdiószínházban két héten keresztül telt házak előtt játszottak. Kilenc évvel korábban a stúdiószínház szomszédságában, a Théâtre de l’Atelier társulata vitte színre A gyertyák csonkig égnek színpadi változatát.
2012. április 18., 19:00
A legnagyobb példányszámú lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza beszámolt Áder János köztársasági elnökké való jelöléséről. A cikk kiemeli, hogy Áder Orbán Viktor miniszterelnök egyik legközelebbi embere, s megválasztása immár eldöntött tény
2012. április 18., 18:59
Aki óhajt, választhat szobát oroszlánketreccel, tükörfalakkal – ágy helyett alhat akár koporsóban. Avagy töltheti az éjszakát egykori NDK-börtönkórházban, de kemping-utánfutóban vagy kimustrált hajón is. A berlini szállodakínálat óriási, aki talpon akar maradni, igyekszik eredetit nyújtani, ráadásul olcsón.
2012. április 18., 12:43
"Magyar euroszkepticizmus - Brüsszel kontra Budapest" címmel közölt írást a The Economist közép-kelet-európai blogrovata (Eastern approaches).