Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
2010. augusztus 28., 01:32
Elhangzása pillanatában gyors népszerűségnövekedéssel kecsegtető, ügyes húzásnak tűnt, egy hónap múltán a jobboldal táborát is megosztja Nicolas Sarkozy elnök váratlan döntése a Franciaországban illegálisan tartózkodó romániai és bulgáriai romák rapid hazatelepítéséről. Az intézkedést ma már csak a franciák 48 százaléka helyesli, s a katolikus egyház is szót emelt a bűnbakként kipécézett romák védelmében. A belső konfliktus átlépte Franciaország határait: az ENSZ és az Európai Unió is kifogásolta a rasszizmus és idegengyűlölet felkeltésére alkalmas kormánypropagandát.
2010. augusztus 27., 18:17
Egy afgán tartományi rendőrparancsnok azzal vádolta pénteken a NATO-t, hogy harci gépei - tálib lázadókat támadva - hat gyerek életét oltották ki a kelet-afganisztáni Kunar tartomány hegyvidékén.
2010. augusztus 27., 11:49
Csökkenni fog a szlovák politikusok bére a kormány takarékossági intézkedéseinek következtében - közölte Iveta Radicová, szlovák miniszterelnök a pozsonyi Joj televízió Lampa című csütörtök éjjeli vitaműsorában.
2010. augusztus 27., 06:50
Már egy hónapja kószál szabadon két szökött kínai aligátor a délkelet-franciaországi Drome megyében. A riasztó külsejű hüllők a Pierrelatte-ban működő krokodilfarmról tűntek el július végén. A helyi rendőrkapitányság közleménye szerint nem kell félni tőlük, fiatal állatokról van szó: ”senkit nem fognak felfalni”. Ettől nyilván mindenki megnyugodott.
2010. augusztus 27., 04:59
Az egyik legmagasabb osztrák kitüntetés birtokosaként távozik hét év után posztjáról Dr. Horváth István bécsi magyar nagykövet. Bár a kitüntetési ceremónián átnyújtott személyes hangvételű levelében Heinz Fischer államfő kitért arra, miért értékeli oly nagyra a diplomata tevékenységét, a Szervuszausztria.hu az érintettet kérdezte, számára mi a maradandó e hét esztendőből.
2010. augusztus 26., 23:12
Negyvenméteres jégpáncél alól kell kiszivattyúzni a Tete Rousse hegycsúcs gleccserfolyama alatt létrejött 65 000 köbméteres földalatti tó vizét, hogy megmenthessék a völgyben fekvő Saint-Gervais lakóit. A települést 1892-ben egyszer már brutális erővel árasztotta el egy hasonló földalatti gyűjtőmedencéből kizúdult vízözön, amelyben 175 lakos vesztette életét.
2010. augusztus 26., 11:31
Sorozatos tragédiák helyszíne lett egy bukaresti egészségügyi intézmény. Az Elias kórház menedzserének halála után egy nappal felakasztotta magát az intézmény adminisztrátora. Az 57 éves Mihai Robut az épület alagsorában találták meg.
2010. augusztus 26., 11:25
Megközelíti a kétezret a német neonáci webportálok száma, ezerszám jelennek meg hasonló szellemű internetes tartalmak közösségi portálokon. Sok lélekmérgező portál azonban hamar eltűnésre kényszerül: állami intézmény védi tőlük az ifjúságot.
2010. augusztus 26., 11:25
Negyedszer is apa lett David Cameron brit miniszterelnök. Felesége, Samantha kedden Cornwallban adott életet egy kislánynak, aki ezért valószínűleg valamilyen jellegzetes helyi keresztnevet is kap majd. A miniszterelnöki rezidencia közlése szerint a gyermeket csak szeptemberre várták, de mind a 2700 grammos baba, mind az anyuka "nagyon jól van". "Egy kicsit meglepődtünk" – mondta a kormányfő, de mint hozzátette: azért fel voltak rá készülve, hogy előbb is érkezhet a család új tagja. Az újszülött a 43 éves politikus és 39 éves felesége negyedik gyermeke.
2010. augusztus 26., 09:59
Kabulban szerdán egy lányiskola több mint félszáz diákját szállították kórházba, miután a tanintézetük ellen feltehetően gáztámadást hajtottak végre a szélsőséges iszlamista tálibok.
2010. augusztus 26., 05:32
Marcus Aurelius, Róma aranykorának utolsó császára (161- 180) mindig is az egyik kedvencem volt. Nem azért, mert szinte fél Európa ura volt, hanem azért, mert korlátlan hatalma ellenére, vagy tán éppen azért, ember tudott maradni, látta a dicsőség, az emberi lét korlátait, és olyan gondolatokat hagyott örökül az utókornak, amelyek ma is megszívlelendők, főembernek és közrendűnek egyaránt. Amikor életem során káosz volt körülöttem, vagy a világ józan látására volt szükségem, minden elővettem.
2010. augusztus 25., 18:59
Terjed a pánik a kolumbiai Puerto Asisban a Facebook közösségi portálon köröztetett halállisták miatt: a hatóságok megindították a nyomozást, hogy kiderítsék, ki áll az ügy mögött - közölte a rendőrség helyi idő szerint kedden.
2010. augusztus 25., 10:02
Ezen a szombat estén a Mattersburg fölé emelkedő vár egyetlen nagy hangversenyteremmé válik – vagy inkább több kisebbé. A közönség egyik zenei élményről a másikra vándorol. Ez már a második ilyen rendezvény Fraknón.
2010. augusztus 25., 08:21
Anas Schakfeh, az ausztriai Iszlám Vallási Közösség elnöke minden osztrák tartományba legalább egy olyan mecsetet álmodik, amelynek minaretje messziről látható. Vágya nem lehetetlen, hiszen máris négy ilyen mecset létezik– sőt, négy és fél, mert Bad Vöslauban két minarettel épült a mecset. A nyilatkozat azonban megint valóságos kultúrharcot indított el.
2010. augusztus 25., 08:05
Az özvegy döbbenete őszintének tűnik, az egykori politikustársak, a BZÖ (volt FPÖ) vezetői sem tudnak semmit. A csaknem két évvel ezelőtt autóbalesetben elhunyt Jörg Haider, az osztrák politika, a jobboldal fenegyereke holtában is szolgál meglepetésekkel és foglalkoztatja az ausztriai közvéleményt.