Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2009. január 17., 00:10
Azért ölette meg saját fiát a kínai asszony, hogy a drákói egykepolitika megsértése nélkül ismét szülhessen gyermeket, mégpedig új férjének.
2009. január 16., 20:55
A Bukarestben felszállt gépen tíz utas volt, mindannyian Ion Tiriac vendégei, akiket a dúsgazdag banktulajdonos és egykori teniszcsillag vadászatra hívott meg.
2009. január 16., 19:03
Árverésre bocsátja a New York-i Christie,s aukciós cég Madonna popsztár 30 évvel ezelőtti aktfotóját, amelyért annak idején 25 dollárt kapott. Az ereklyéért most legalább 10 ezer dollárt várnak.
2009. január 16., 17:07
Osztrák sajtóértesülés szerint egy hozzávetőleg háromszáz nevet tartalmazó lista készült Csecsenföldön azokról a külföldön élő csecsen személyekről, akik ellen erőszakos cselekményeket terveznek. Állítólag a lajstromon szereplők közül hozzávetőleg ötvenen Ausztriában tartózkodnak.
2009. január 16., 14:44
Litván rendőrök könnygáz, kutyák és gumilövedékek bevetésével szorították vissza pénteken Vilniusban a kormány gazdaságpolitikája ellen tüntető tömeget a parlament épületétől.
2009. január 16., 13:44
Szlovákia tudomásul vette, hogy Alexandr Vondra cseh kormányfő-helyettes csütörtökön Brüsszelben elhatárolódott az Entropa műalkotástól, és elnézést kért mindenkitől, aki az Entropa által esetleg sértve érzi magát. Pozsony ezért a maga részéről az ügyet lezártnak tekinti, és már nem fogja azt követelni Prágától, hogy a Szlovákia-makettet távolítsa el a műalkotásról - jelentette be pénteken Ján Skoda, a szlovák külügyminisztérium szóvivője.
2009. január 16., 12:52
19 napig raboskodott étlen-szomjan egy kutya egy autóban az Egyesült Államokban, de túlélte.
2009. január 16., 12:11
Tizenegy nap alatt 277 közerkölcsöt sértő vagy a kiskorúakra nézve káros weboldalt zárattak be a kínai hatóságok.
2009. január 16., 11:03
Szomorúnak minősítette Pozsony hivatalos reagálását az Európai Unió országairól kialakult sztereotípiákat kifigurázó Entropa elnevezésű cseh műalkotáshoz a Sme című szlovák liberális véleményformáló napilap.
2009. január 16., 07:29
George Bush leköszönő amerikai elnök csütörtök este országos tévébeszédben búcsúzott el az amerikai néptől; nyolcévi elnökségére visszatekintve azt mondta, lelkiismeretét követve mindig a nemzet érdekei szerint cselekedett.
2009. január 16., 05:22
Az amerikai szövetségi repülésügyi hatóság szerint valószínűleg madárral vagy madárrajjal történt ütközés okozta a csütörtökön repülőgép-baleset New Yorkban, a gép utasai egybehangzóan azt mondták, hogy a felszállás után néhány perccel robbanást hallatszott, és füstszagot éreztek az utastérben.
2009. január 15., 19:28
A felfüggesztett 3 évről letöltendő 5 és fél év börtönre súlyosbította csütörtökön egy prágai fellebbviteli bíróság a Bambini di Prága világhírű cseh gyermekkórus kiskorú lányok megrontása miatt elítélt egykori karnagyának, Bohumil Kulinskynak a büntetését.
2009. január 15., 19:09
Az izraeli erők csütörtökön megölték a Hamász palesztin iszlamista szervezet egyik, Gázai övezetbeli magas rangú vezetőjét. Az izraeli hadsereg szóvivőjének a közlését a Hamász televíziója is megerősítette.
2009. január 15., 18:59
Felgyújtották csütörtökre virradóra az Európai Unió zászlaját a prágai metronómon - közölte a prágai rendőrség, amely ismeretlen tettes ellen indított vizsgálatot.
2009. január 15., 16:09
A kapcsolatok felülvizsgálatával fenyegette az Európai Unió szerdán ismét Oroszországot és Ukrajnát, amennyiben ígéretüknek megfelelően nem indítják útjára az elapasztott gázszállításokat az EU-tagállamokba.
2009. január 15., 16:09
A mai válsághelyzetben a magyar cégeknek külföldön sem könnyű a dolguk, a recesszió hatásai a legnagyobbakat is érzékenyen érintik. Különösen nehézzé vált az orosz piac, ahol megtorpant az eddigi beruházási hullám. Erről és egyéb tapasztalatairól beszélt a 168ora.hu-nak Székely Árpád volt moszkvai nagykövetünk, aki jelenleg a Trigránit csoport oroszországi tevékenységét irányítja.
2009. január 15., 15:50
A múlt évben 28,9 millió külföldi érkezett Ukrajnába, ami 25 százalékkal több, mint ahányan 2007-ben keresték fel az országot - írja az MTI.