A dohányzás visszaszorítása régóta cél.
Donald Trump keresztet vethet a vámokkal kapcsolatos döntéseire.
Az Amerikai Egyesült Államokban felfüggesztették a diákvízum-interjúk időpontfoglalását. Közben a hatóságok az országba diákként belépők közösségi oldalait is ellenőrzik.
Jelentősen emelhetik a dohánytermékek adóját az Európai Unión belül, ez Magyarországon is dráguláshoz vezethet.
A magyar hívők szerint hatalmas feladat áll XIV. Leó pápa előtt.
2013. július 1., 13:10
Az Európai Parlament (EP) kedden folytatja le a plenáris vitát, szerdán pedig szavaz Strasbourgban az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló jelentésről, amelyet Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő készített. A keddi vitában részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök.
2013. július 1., 12:11
A német keleti politika sikereinek döntő tényezői nem az államok, hanem a civil társadalom volt: a polgárok szervezetei, az emberjogi mozgalmak, amelyeket a helsinki folyamat bátorított. A változás hordozói ma is gyakran az öntudatos polgárok csoportjai – Németországnak ezeket kell támogatnia, hangsúlyozta Guido Westerwelle külügyminiszter.
2013. július 1., 07:32
Tíz évvel csatlakozási kérelmének benyújtása után Horvátország hétfőn az Európai Unió 28. tagállamává vált.
2013. június 30., 21:01
Rendkívüli időjárás, hatalmas felhőszakadás volt vasárnap Moszkvában: egy fiatal nő meghalt az orosz főváros délnyugati részén, mert a viharos szélben fa zuhant rá, a víz aluljárókat öntött el.
2013. június 30., 20:02
Franciaország vasárnap „magyarázatot kért az amerikai hatóságoktól” annak nyomán, hogy a Der Spiegel értesülése szerint az amerikai Nemzetbiztonság Ügynökség (NSA) célirányosan lehallgatja, kifürkészi az Európai Unió tisztségviselőit – közölte vasárnap Laurent Fabius külügyminiszter.
2013. június 30., 17:48
Napi 24 órás járőrözésre utasították a fegyveres rendőrséget az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen az elmúlt napok „terrortámadásai” miatt – jelentette a kínai állami média a hétvégén.
2013. június 30., 16:03
Július 25-től próbajelleggel 1000 jen (2300 forint) megfizetésére fogják kérni a Japán legmagasabb hegyét, a Fudzsit megmászni kívánó turistákat egy, a csúcs állapotának megőrzésével megbízott testület döntése értelmében.
2013. június 30., 14:28
Az idén már június utolsó napjaiban megnyílt a filmfesztivál a Rathausplatzon. Hatvanöt estén át élvezheti a közönség a csillagos ég alatt a kizárólag zenei filmeket. A gyönyörű épület előtti zenés este nem csak a muzsika és a tökéletes előadások örömét nyújtja: az idén is nemzetközi ínyencségekkel várják a térre kitelepült vendéglátók a vendégeket. A vetítés ingyenes – a kulináris élvezet persze nem, cserében viszont kulturált a környezet, finomak az ételek-italok.
2013. június 30., 12:54
Vasárnap éjféltől, Horvátország európai uniós csatlakozásától kezdődően átalakul és gyorsabbá válik a két letenyei határátkelőn a ki- és beléptetés rendje, a magyar rendőrök egy része horvát területen fog dolgozni – közölte a nagykanizsai rendőrkapitány vasárnap délelőtt.
2013. június 30., 11:40
Hatalmas hőhullám döntögeti a melegrekordokat az Egyesült Államok számos városában.
2013. június 30., 10:01
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke teljes körű tisztázást és sürgős tájékoztatást követelt Washingtontól annak nyomán, hogy a Der Spiegel értesülése szerint az amerikai Nemzetbiztonság Ügynökség (NSA) célirányosan lehallgatja, kifürkészi az Európai Unió tisztségviselőt.
2013. június 30., 06:36
Kilenc internetes óriásvállalattól, köztük a Google és a Yahoo keresőprogramokat működtető cégektől, illetve Facebook népszerű közösségi oldalt vagy a világszerte használt YouTube videomegosztó portált üzemeltető vállaltoktól gyűjtött be információkat az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) – írja a The Washington Post című napilap, folyamatábrákkal mutatva be a világ egész internetforgalmát behálózó lehallgatási rendszer működését.
2013. június 29., 20:29
Napra pontosan egy hónappal azután, hogy Franciaországban megköttetett az első melegházasság, több tízezren vettek részt szombaton Párizsban a meleg büszkeség felvonuláson, a gyermekvállalás terén teljes jogegyenlőséget követelve a nem heteroszexuális házasságban élő nők számára.
2013. június 29., 11:08
Vasárnap éjféltől megszűnik a vámellenőrzés a horvát határon, miután július 1-jével Horvátország csatlakozik az Európai Unióhoz.
2013. június 28., 11:49
Érdeklődést keltett Németországban, hogy (német-holland javaslatra) a napokban felvették az Unesco világörökség-listájára a Marx és Engels fogalmazta Kommunista kiáltványt, valamint Karl Marx A tőke című művének első kötetét. Az utóbbit a világválság közepette ismét egyre többen vásárolják meg, jelentette a kiadó, míg a Balpárt szerint Marx, mint a világ legismertebb németje, több figyelmet és elismerést érdemelne