2008. október 13., 11:13

Kínos helyzetbe került a spanyol konzervatív ellenzék vezére egy bekapcsolva maradt mikrofon miatt. "Erre a rothadt katonai felvonulásra kell mennem Madridba" - mondta a vasárnapi nemzeti ünnep előestéjén Mariano Rajoy, a Néppárt (PP) elnöke, aki korábban arra bíztatta honfitársait, hogy tegyenek tanúbizonyságot hazafiságukról és vegyenek részt a díszszemlén.

2008. október 13., 08:19

Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt tíz pontos előnyre tett szert republikánus párti ellenfelével, John McCainnel szemben - ez derült ki a The Washington Post és ABC News hírcsatorna hétfőn közzétett felméréséből.

2008. október 12., 22:25

Az amerikai Republikánus Párt vezetői már komolyan aggódnak amiatt, hogy elnökjelöltjük, John McCain alulmarad demokrata párti vetélytársával, Barack Obamával szemben - írta a vasárnapi The New York Times, amely szerint a faji előítéletek is eldönthetik a versenyt.

2008. október 12., 20:23

Az eurózóna országainak politikai vezetői az Európai Unió soros elnöki tisztét ellátó francia elnök, Nicolas Sarkozy meghívására a francia elnöki hivatalban vasárnap megkezdték rendkívüli találkozójukat, amelynek célja: konkrét és világos intézkedéseket tartalmazó összehangolt stratégia bejelentése a pénzügyi válság leküzdésére.

2008. október 12., 18:37

Megerőszakoltak és megöltek egy 15 éves lányt Moszkvában, s noha ilyen bűncselekmények már történtek, ezúttal azonban különös felháborodást váltott ki, hogy az eset a nyílt utcán történt, és az egyik lakásból órákon át nézték a történteket.

2008. október 11., 21:40

Bő három héttel az amerikai elnökválasztás előtt a demokrata párti jelölt jelentős népszerűségi előnyre tett szert republikánus vetélytársával szemben - derül ki egy friss fölmérésből.

2008. október 11., 15:15

Vége a monszunnak, eljött az ünnep ideje. A nap már nem süt olyan erővel, esőtől sem kell tartani, olyan az idő, mint a legszebb otthoni szeptemberi napokon, csak öt fokkal melegebb. A Katmandu-völgy ilyenkor a legszebb - egész nap tiszta, töretlen napütés, igaz, a völgy szélén a hegyek felett megjelenik néhány hatalmas cumulus, a monszun néha még be-beköszön.

2008. október 11., 12:26

Meddig gyűrűzik a gazdasági világválság? Erről is beszélget a 168 Óra stúdiójában: Jolsvai András, Krug Emília, Nagy Csaba és Pungor András.