2015. augusztus 16., 18:30

Amikor e cikk megírását elkezdtem, még csak nem is lehetett sejteni, milyen lépéseket tesz a Kínai Nemzeti Bank- írja rovatunk állandó szerzője, János Zsolt MAS pénzügyi tervező (PFS-Partners). A piac reakciója eltúlzott volt, hiszen semmi újdonság nem történt. Évek óta tudjuk, hogy az állam manipulálja ezt a mellesleg átláthatatlan piacot. A pénzügyi szakember e legújabb fejleményeket is figyelembe véve vonja le következtetéseit arról, vajon érdemes-e egyáltalán befektetni?

2015. augusztus 16., 12:37

Március 26-i számunkban közöltük Mester Ákos Mi lesz? című írását, amely arról szólt, hogy a jelenlegi hatalommal, illetve egy esetleges Fidesz–Jobbik-összekapaszkodással szemben szükségszerűen kialakul egy „érzelmi nagykoalíció”. Az írást vitaindítónak szántuk, és azt kérdeztük a demokratikus oldal politikai elemzőitől, publicistáitól: szerintetek? Eddig Vári György, Csepeli György, Kéri László, Ceglédi Zoltán, Lakner Zoltán, Kovács Zoltán, Révész Sándor, Vásárhelyi Mária, Heller Ágnes, Koltai Tamás, Bolgár György, Szelényi Iván, Ungvári Tamás, Németh Péter, Péterfy Gergely, Kerékgyártó István, Róna Péter, Angyal Ádám, Ripp Zoltán, Paul Lendvai, Majtényi László, Pogátsa Zoltán, Mészáros Tamás és Böcskei Balázs hozzászólását közöltük.

2015. augusztus 15., 18:20

Megint életét vesztette negyven bevándorló, akik egy túlzsúfolt csónak zárt alsó részében fulladtak meg. A szerencsétlenség Líbia partjainál történt, az olasz haditengerészet még most is folytatja a mentést.

2015. augusztus 15., 16:52

II. Erzsébet királynő – a brit fegyveres erők főparancsnoka –, David Cameron kormányfő, valamint egykori hadifoglyok és veteránok részvételével emlékeztek meg Japán második világháborús kapitulációjának 70. évfordulójáról szombaton Londonban.

2015. augusztus 15., 14:10

Kolozsvárott holnap kezdődik a 6. alkalommal rendezett egyhetes magyar kulturális fesztivál hangversenyekkel, kiállításokkal és vitákkal. A szervező a magyar közösség, a cél a kultúrák között kapcsolatok erősítése – több eseményen is lesz román fordítás. A programban szerepel egy tudományos előadás Horthyról.

2015. augusztus 15., 08:18

A bécsi kudarc után felsültek a magyar neonácik Nürnbergben is, ezért a jelek szerint elálltak a városban tervezett látogatástól. A Németországban rég betiltott „Vér és Becsület” nevű
újfasiszta szervezet magyar lerakatának tagjai, nyolc felnőtt, valamint egy gyerek (az osztrák jelentések korábban csupán hat felnőttről adtak hírt – a szerk.) Hitlerhez kötődő helyeket akartak felkeresni.

2015. augusztus 14., 10:33

„Az Orbán-rendszer káros Magyarország számára. Demokráciánk nem liberális, a sajtószabadság korlátozott, a hatalom elosztása elégtelen – de nem élünk sem diktatúrában, sem fasiszta államban”, jelentette ki Esterházy Péter a Der Freitagnak adott nyilatkozatában.