Vörös és fekete

Az iskola nem csupán épület. Százhúszezer pedagógus tudatos együttműködése, az ebben megtestesülő szellem, miliő, munka, érzelem, szándék, vágy és lélek. Nem véletlen, hogy az oktatásra fordított közpénz nyolcvan százaléka bérköltségre megy, s csak húsz százaléka dologi kiadás.

De az iskola ennél is több: ideológiai csatatér, politikai tényező. Nem véletlenül hivatkozik Vekerdi tanár úr Mérei Ferencre, aki szerint az a döntő, miképpen közvetítjük a gyermekeknek az emberről rajzolt képet. Kellően segítjük-e abban, hogy sikeresen lépjen a világba.

Alattvalóképzés

– De ez a demokrácia iskolája – fűzi tovább a gondolatmenetet Vekerdi –, amely a gyerek sajátos individualitását szeretné kibontani. A másik a diktatúra iskolája, amely felülről lefelé dönti el, mit kell keresztülpréselni a „gyermekanyagon”. Az egyik tudatos állampolgárt, individuumot nevel. A másik alattvalókat képez. A most színre lépő kemény és rideg ideológia tönkreteszi a magyar iskolát.

– A kormányzati szándék egyértelmű. Az állam és (benne) az egyház hatalmának demonstrálása. A többi porhintés – mondja tömören Radó Péter oktatáskutató.
Pedig nem árt az ellenoldal érveit is megismerni, mert voltak gondok az önkormányzati iskolafenntartással, -tulajdonlással is. Hoffmann államtitkár asszonyék azzal érvelnek, hogy hatalmas különbségek alakultak ki gyerek és gyerek, a jól szituált önkormányzati tanintézetek és a keleti végeken vergődő, többségükben szegregált iskolák között.

A megoldás – Vekerdi tanár úr szerint – mégsem az, hogy egyetlen gombnyomással „elérhetővé teszek” milliónál kicsit több gyereket, kétmillió szülőt és százhúszezer pedagógust, hogy az állami irányítás mindenhatósága automatikusan kiegyenlítse a különbségeket.

Pedig január 1-től 120 ezer pedagógus kerül a 175 járási tankerületre, 23 megyei központra, a „központi központra” tagolódó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) irányítása alá. A KIK Hoffmann Rózsa alá, az államtitkárság az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá, az EMMI Orbán alá tartozik. A felépítmény szinte tökéletes, bár, mint mondják, kicsit sokba kerül.

Januártól a pedagógus munkáltatója és bérkifizetője a KIK, a valaha volt legnagyobb magyarországi munkahadsereg. Míg a MÁV 35 ezer alkalmazottal üzemel, a Klebelsberg-szuperhivatal 120 ezer alkalmazott kifizető helye lesz. Ennyi képzett, lojális közhivatalnokot nem könnyű csak úgy leakasztani. Hogy a KIK milyen elvek szerint szerveződik, annak utánanéztek a netes portálok is. „Páva Zsolt öccse a pécsi tankerület igazgatói posztján” (HVG.hu., november 12.), s ezen kívül még számos „örök második” Fidesz-káder kapott vezető posztot például Pest megyében. A KIK ideális kádertemető, ha úgy akarom, aranytartalék. Felfogás kérdése.

Nyakunkon hát az államosítás, egyelőre csak pénz nincs rá elég. Radó Péter szerint a hiányzó összeg 150 milliárd lehet. Sejthették ezt Hoffmannék is, előrelátóak voltak. Az iskoláikat elveszítő önkormányzatokat már a törvényben megpumpolták. A kezelői, fenntartói jog, az épület, a konyha, a víz, a gáz, a villanyszámla, a konyhás néni, a takarító, a gondnok foglalkoztatása önkormányzati feladat marad, míg az oktatás, a munkáltatói és fegyelmi jog az állam kezébe kerül. A zavarodottság tapintható. A parlamenti vitában a kormánypárti módosítók olyan kérdések körül forogtak, hogy a KIK mennyiben „csoportosíthatja át” az ingó vagyonelemeket. Kié a pad, a tábla, az abrosz? Az államé? Ki fizeti a telefonszámlát? Az önkormányzat vagy az állam? Pedagógiai vagy intézményfenntartói céllal csorog-e a net?

– Ez nem vicc, az ilyesmiken komoly viták lesznek – ingatja fejét Galló Istvánné, a Pedagógus Szakszervezet elnöke.
Mert szegény az eklézsia. A magyar közoktatás durván 900 milliárdba szokott az államnak kerülni. Ebből 400-at állt a központi költségvetés, a többit az önkormányzatok. Most csak a KIK működtetése 400 milliárdba kerül, ennyit adna rá Matolcsy miniszter. De Radó szerint ma is hiányzik 150 milliárd, s erre a kormányzat nem is reagál.

Nem csoda, ha a pedagógus ideges. Ha iskola-összevonások, kapacitáscsökkentések lesznek (ahogy az államtitkár asszony elkotyogta), éled „a sátáni gyanú”, hogy ez elbocsátásokhoz, tisztogatásokhoz vezet majd. A sztrájkkészültség fő oka is ez. A többnyire udvarias és „kenyérre kenhető” PSZ-esek olyan célokért indulnak harcba (állásbiztonság, a reform felfüggesztése), amelyekre Balog miniszternek (EMMI) csipetnyi felhatalmazása sincs. Ugyan mit mondhat erről? És mit adhat? Együttérző szavakat? Azokkal tele van a padlás. Ahogy a pedagógusok „állami sértegetésével” is.

A tekintélyére kényes kormány exponensei alaposan kitettek magukért. Épp Gallóné (PSZ-elnök) irodájában ülünk, amikor benyit az egyik alelnök és közli: „Elnézést kért a Balog úr. Fenn van a neten is.” Giró-Szász kormányszóvivő „konyakhasonlata” után pár nappal Balog Zoltán mondta epésen: most mennie kell, siet pedagógusékhoz, akik „már úgyis alig várják, hogy sztrájkolhassanak egy kicsit”.

Szóval nő a feszültség. Nem véletlen, hogy a tárgyaló szakszervezetiek egyik vezetője az első, puhatolózó tárgyaláson az udvarias kérdésre („mit iszik?”) kis híján odavágta: „Egy konyakot, uram.”

Ami a reform járulékos elemeit illeti, világnézeti, szemléleti jellegűek. Az orbáni vezetés mégsem bízhat annyira a magyar családok nemzetnevelő hatásában, ha be akarják vezetni a reggeltől estig tartó iskolai jelenlétet, a kötelező napközit. A mindennapi tornaóra a lelket és a honfiúi buzgalmat edzi, a katonapalántákat is ruganyossá teszi. Szintén a család szerepét gyengíti, ha a gyerek korábban kerül állami kézbe. Az óvodába járás kötelező lenne. Már ha lesz rá pénz és óvoda...

– Korábban a szülők sorban álltak az óvodai helyekért – mondja Galló Istvánné. – Most fordul a világ. Hamarosan azon ügyeskednek, hogy felmentessék a gyereket.

A hálózat csapdája

De a jámbor és tekintélytisztelő, szűzies nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Az egyházi iskolák előnyös lélektani pozícióban várják az államosítást. Finanszírozási helyzetük jóval stabilabb, mint az önkormányzati vetélytársaké. Számukra sosem volt kötelező norma a világnézeti semlegesség elve. Aki eddig valláserkölcsi alapon működött, annak nem lesz megrázó élmény az átállás, a pedagógiai autonómia csorbulása.

A legfőbb baj mégsem ez, hanem maga az államosítás, amely egyenes vonalú pálya. Ha a kormányok tulajdonosként lépnek fel, a nevelési szempontok háttérbe szorulnak. Az állam vadul adminisztrálni kezd. Kinevezések, leváltások, utasítások, fegyelmik, akták, köriratok záporoznak a tanári karokra. Az iskola már rég nem iskola, autonóm szellemi intézmény, hanem maga is hivatal, a hatalmas Klebelsberg-hálózat csápja.

Nem véletlenül hangsúlyozza Vekerdi Tamás, hogy az 1985 óta tartó liberalizáló folyamat fordult visszájára. A Kádár-Ilku-féle oktatási modell készül visszatérni, ezúttal nem vörösben, hanem feketében.

„De nehéz az iskolatáska”:

Pannónia Általános Iskola 100 éves gála.
Előadó az 1.C. osztály