Iskolai zaklatói miatt lépett a vonat elé egy kislány

Súlyos fej- és lábsérülést szenvedett a kislány, amikor két hónappal ezelőtt így döntött, de túlélte 

2023. január 7., 07:06

Szerző:

Megszólalt a Borsnak az a 11 éves gyürei lány, aki két hónappal ezelőtt, iskolai zaklatói miatt lépett a vonat elé a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. A mozdonyvezető észrevette, de időben nem tudott lefékezni, így a lány súlyos sérüléseket szenvedett a lábán és a fején, ugyanakkor szerencsés módon túlélte az incidenst.

A lapnak a család elmondta, a szörnyű eset után a lány otthagyta az iskolát, és most a közeli Kisvárdára jár, ahol sokkal jobban érzi magát. Arra a kérdésre, miért döntött a vonat elé lépés mellett, annyit válaszolt, „sulis dolgok miatt”, zaklatói ugyanis lényegében mindenért bántották, amiért bántani lehetett.

Ennek ellenére tudja, hogy amit tett, nem helyes és megígérte, hogy többé nem csinál ilyet. A 11 éves gyermek nagymamája pedig azt mondta, reméli, az eset a volt iskolának és nevelőinek is tanulságul kell, hogy szolgáljon: od a kell figyelni arra, ha egy diákjuk segítséget kér. A kislány szüleiről a gyámhatóságok már újszülött korában megállapították, hogy nevelésére alkalmatlanok, a most történtek után viszont a szülők a felügyeleti jog visszaszerzéséért folyamodtak a gyámhatósághoz, így lehetséges, hogy hamarosan elkerül nagyszüleitől.

Ha Önt is lelki gondok, nehézségek gyötrik, van segítség! Itt tájékozódhat a lehetőségekről.

(Kiemelt kép: Illusztráció. V43 villamos mozdony által vontatott szerelvény közlekedik Bagnál 2021. június 12-én.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban kötetlen beszélgetésen fogadta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nemzetközi médiakonferenciájának külföldi előadóit, Orbán Balázs politikai igazgatóval, az MCC kuratóriumi elnökével közösen – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.