Vona lealázta Orbánt
Újabb pofonokkal és mélyütésekkel folytatódik a Fidesz és a Jobbik nyilatkozatháborúja. A célpont immár nyilvánvalóan Orbán Viktor. A Jobbik láthatóan a Fidesz elnökét akarja diszkreditálni, hisz ha az egyszemélyes párt vezetőjének tekintélyét, szavahihetőségét és módszereit sikerül a közvéleményben megkérdőjelezni, a Jobbik átveheti jobboldalon a kezdeményezést.
Az első néhány kisebb ütésváltás után a Jobbik immár emelte a tétet. Most már minden nap támadások kereszttüzébe kerül a Fidesz, annak vezérkara, az azt kiszolgáló "polgári" sajtó és médiabirodalom. Az igazi váltás akkor következett be, amikor Vona Gábor, a Jobbik elnöke személy szerint megtámadta Orbán Viktort, illetve a szélsőjobboldali párt prominensei nekimentek a Fidesz pénzeszsákjának tartott Simicska Lajosnak.
Lenhardt Balázs, a Jobbik gazdasági kabinetvezetője a Bayerhez intézett nyílt levelében egyenesen úgy fogalmazott: „Mondd, Zsocám, hány forintot vettél fel ezért a cikkért Simicskától? „Te narancsbőrbe bújtál, és ha nehéz is gyomorral bírni ezt a társaságot, azért eltartanak, ha gond van. Így hát sanda szándékkal hazudozol rólunk, miközben próbálod önmagad meggyőzni, hogy a jó oldalon állsz."
Jobbikos bojkott a Magyar Hírlap ellen
Az eszkaláció részeként Pörzse Sándor, a Széles Gábor-féle Echo tv egykori műsorvezetője és a Vonát támadó Bayer Zsolt egykori "harcostársa" bojkottot hirdetett a szintén a Széles-féle médiabirodalomhoz tartozó Magyar Hírlap ellen. A Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a HírTV és a Heti Válasz Bayer cikkének megjelenése óta láthatóan összehangolt támadást folytat a Jobbik ellen.
Az, hogy a célpont immár Orbán Viktor, akkor vált nyilvánvalóvá, amikor Vona Gábor megírta válaszát a Jobbikot támadó Bayer Zsoltnak, ám a levelet Orbán Viktornak címezte ezekkel a szavakkal:
"Engedje meg, hogy kampányuk színvonalából kiindulva félretegyek mindenféle naivitást, és Bayer Zsolt nyílt levele kapcsán ne a formába öntőnek, hanem személyesen Önnek, a tollba mondónak válaszoljak."
Jellemező egyébként, hogy az írást a Magyar Hírlap nem volt hajlandó közölni.
Vona a levélben lealázza Orbánt. Végig azt az "úriemberi magatartást" kéri rajta számon, amivel a "polgári" erők az elmúlt években hivalkodtak.
Mélyütésekkel a padlóra
Az első mélyütést Vona az Orbáni erkölcsre mérte: "Engem a szüleim arra neveltek, hogy ha valakivel problémám van, azt ne másokon keresztül üzenjem meg, hanem vállaljam a véleményemet mindig, és mondjam azt az illető szemébe. Merthogy tisztességes magyar ember így intézi el a problémáit. Ön mégsem ezt tette. Nem semmibevétele ez még a saját szavazóinak is, elnök úr?"
A második mélyütést az orbáni "kamarillapolitika" és sunyiság kapta: "A piszkos munkát most igyekeznek kiosztani a holdudvarnak, így fordulhat elő, hogy minden sajtóorgánumukban egy-egy külsős (?) megmondó ember a Jobbikot szapulja, vállalva ezzel akár saját maga hitelességének tönkretételét is. Jobb sorsra érdemes emberekkel mondatnak ki hazugságokat, csúsztatásokat. Méltó ez egy párt vezetőjéhez, elnök úr?"
A harmadik, megrendítő ütéssel Orbánt saját fegyverével küldi padlóra amikor úgy fogalmaz: "Az elmúlt nyolc év az önök bűne is. A passzivitásuk, a gyávaságuk és a háttérben történt mutyijaik bűne. Hogyan tudták mindezt tétlenül végignézni? Miért nem adták vissza a mandátumaikat már 2006 őszén, amikor látszott, hogy ebből hatalmas baj lesz? Nyolc éven keresztül bujkáltak és menekültek a felelősség elől. Lehet így bárminek is az élére állni, elnök úr?"
A Jobbik vezetője következetesen Orbánt hibáztatja egy személyben mindazokért a mutyizásokért, amelyeket a számlájára ír: "Szánalmas látni a vergődésüket, ahogy érvek és ellenérvek híján a legaljasabb eszközökhöz nyúlnak. Hogyan néz majd pártja tisztességes szavazóinak szemébe, elnök úr?... Hát ide jutottak, elnök úr?"
A legfájóbb ütést azonban Vona Orbán imázsának azzal vitte be, hogy számon kérte a Fidesz elnökétől: miért menekült el a Parlamentből, miért nem vállal soha egyetlen vitát vagy konfrontációt politikai ellenfeleivel. Kizárólag saját táborában nyilatkozik és tapsoltatja magát.
A Jobbik elnöke így fogalmaz: "Ha vállalja, bármikor szívesen ütköztetem érveimet önnel a nyilvánosság előtt. Az időpontot és a helyszínt is önre bízom. Ha mégsem meri, hát májustól az Országgyűlésben úgyis találkozunk. És akkor nem csupán a szebb jövő kezdődik el, de eljön majd az igazság pillanata is. Merthogy önnek is meg kell majd nyilatkoznia végre államadósságról, multinacionális tőkéről, uniós pusztításról, cigánybűnözésről, magyar földről, titkosított ügyekről, izraeli felvásárlókról, alkotmányról."
Orbán hallgat
Jellemző módon Orbán ezúttal is hallgat. A Fideszben a kampány során láthatóan nincs kibeszélés – még a pártelnöknek sem. Orbán Viktor láthatóan attól fél, hogy bármit is nyilatkozna, csak ronthatna pártja választási pozícióin.
Ezzel kapcsolatban Lengyel László az atv.hu-nak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: Orbán Viktor nem engedheti meg, hogy ne üssön oda Jobbiknak, mert eddigi hallgatásával átengedte a terepet a szélsőségeseknek. A politológus szerint a Fidesz követhetné Sarkozy francia elnök példáját, aki azt mondta: a szélsőjobbra szavazó települések nem kapnak pénzt az uniós támogatásból. A szélsőségesek megtűrésének doktrínáját el kell vetnie Orbánnak, kiderült, hogy a Jobbikkal kormányozni nem lehet és nem is szabad.
Lengyel szerint a Fidesz a hallgatásával átengedte a terepet a Jobbiknak. A saját radikális szavazóbázisának egy része már úgy érzi, mivel nem szólal meg a Fidesz, ezért az ő érzelmeit egyedül a Jobbik fejezi ki. Ezek a választópolgárok korábban Orbán Viktorékra szavaztak volna. Jelenleg csak egy oldalról folyik az ütlegelés: Vona Gábor hazaárulózza szorgalmasan Orbánt, utóbbi pedig nagy néma csendbe burkolózik. Orbán nem engedheti meg, hogy ne üssön oda. Túl nagyra nőtt ahhoz a Jobbik, hogy csendben maradjon – tette hozzá.
Mint mondta: egyre kevésbé látszik, hogy meglesz a kétharmad a Fidesznek. "Ehhez az MSZP és a Jobbik támogatottságának egyaránt lejjebb kéne lennie. Az MSZP és a Jobbik a jelenlegi helyzet szerint inkább felül lesznek az egyharmadon" – mondta az atv.hu-nak.
Március 15: Újabb csata a Fidesz-Jobbik háborúban?
Orbánnak kiszámíthatóan a március 15-i kampánygyűlés adhat alkalmat markáns reagálásra a Jobbik támadásaival szemben. A Fidesz elnökének azzal a dilemmával kell szembenéznie, hogy ha békülékeny lesz, elveszíti autoritását saját szavazói előtt, s nem tudja lemosni magáról a szélsőjobbal való együttműködés bélyegét.
Ha viszont folytatja a konfrontációt és új frontot nyit, az erősödő Jobbik olyan frontális támadást indíthat ellene, ami veszélybe sodorja eddig biztosnak tűnt nagyarányú választási győzelmét.