Völner-Schadl-ügy: A paksi bővítésért felelős miniszter neve is előkerült

Völner és Schadl vízzel működő robbanómotorra szereztek volna egymillárd forint pályázati támogatást. 

2022. január 29., 20:34

Szerző:

Völner Pál nemcsak aláírásokkal és kinevezésekkel segítette Schadl Györgyöt, hanem tanácsokkal és kapcsolatait megmozgatva is próbálta elérni, hogy cége állami támogatáshoz juthasson – írja az rtl.hu olyan nyomozati iratokra hivatkozva, melyek szerint azt tanácsolta, hogy kérjenek egymilliárd forintot, majd ő hozta össze Schadl Györgyöt egy céggel, amellyel szerinte sikeresen pályázhattak volna. Az ügyészség szerint az államtitkár végül tavaly november végéig nem tudta elintézni, hogy kiírják a pályázatot a vízzel működő motor ügyében.

2021 június közepén Völner Pál szinte naponta felhívta Schadl Györgyöt. Támadt egy ötlete, hogyan tudna Schadl György cége állami támogatáshoz jutni. Erről az ötletről próbálta meggyőzni a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét, aki jelenleg letartóztatásban van, többek között azért, mert az ügyészség szerint korrupciós kapcsolatot tartott fenn Völner Pállal, akinek összesen 83 millió forintot fizetett a szolgálataiért. Az rtl.hu által megismert nyomozati iratokból az derül ki, hogy Völner nem egyszerűen csak teljesítette Schadl kéréseit, de egy alkalommal kezdeményezőként is próbált állami pályázatokat szervezni a cégének.

Schadl György még 2017-ben alapította az Aqua Energy Solution Zrt. nevű céget, aminek 2020 végéig egyetlen forint bevétele sem volt, de több millió forint veszteséget termelt. A céget vélhetően annak a találmánynak a hasznosítására alapította, amelyeknek a terveit az ügyészség szerint 2017 nyarán vásárolta meg a fejlesztőitől. Az adásvételi szerződés szerint

a belső égésű benzin üzemű Otto-motorból alakított víz üzemű motor (…) vízből állít elő mechanikai-, illetve villamos generátorhoz kapcsolva villamos energiát. 

A nyomozati iratok alapján ennek hasznosítására, illetve továbbfejlesztésre próbálta állami támogatáshoz segíteni Völner Pál Schadl Györgyöt. 

Schadl György lehallgatása tavaly áprilisban kezdődött. Akkor még arról beszélt telefonon több emberrel is, hogy a tervek szerint „a paksiak projektcége” bevásárolná magát tíz százalékkal az Aqua Energy Solution Zrt.-be, amiért opciós vételi jogot szereznének, és együtt pályáznának. Schadl május elején is arról beszélt telefonon egy ismerősével, hogy az „erőművi hasznosítás” felé szeretne menni ezzel a találmánnyal.

Június elején Völner Pál már arról tájékoztatta Schadl Györgyöt, hogy együtt ebédelt Süli Jánossal, a Paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszterrel, „hogy átrágják ezt a történetet”. Szerinte „Süli továbbra is azt mondja, hogy szeretettel várja ezt a dolgot”.

Azt is mondta, hogy Süli Jánost „kell nekiereszteni a Palkovicsnak” ebben az ügyben, mert szerinte ők vannak olyan viszonyban, hogy Süli „fel tudja méretni Palkovicscsal az esemény fontosságát”. A lehallgatott beszélgetések alapján azért próbálták bevonni Palkovics László innovációs és technológiai minisztert az ügybe, mert az ő tárcája írja ki a pályázatokat. Völner azt is elmondta Schadlnek, hogy beszélt Steiner Attilával, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárával a pályázati lehetőségekről, akinek elmondta, hogy neki, Völner Pálnak olyan pályázati lehetőség kellene, ami „gyors reagálású alternatív energiatermelésre” szól.

Egy héttel később Völner már azt mondta Schadl Györgynek telefonon: az a probléma, hogy nincs ilyen kiírás – mármint olyan, amire az ő találmányuk megfelelő lenne. Völner szerint az a baj, hogy a Steinernél van minden, aki mulya egy kicsit ezekben a dolgokban, illetve mindig lovagol valamin. Végül nem is adtak be pályázatot. Schadl szerinte azért, mert „valakik egy nagyobb csomaggal óhajtanak pályázni”.

Völner Pálnak viszont eszébe jutott egy másik lehetőség. Azt tanácsolta Schadlnek, hogy „a karbonszegény technológiákat” kellene megcélozni, majd egyetértettek Schadllel abban, hogy teljesen mindegy, mire kapnak pénzt. Az államtitkár június 12-én hívta fel Schadl Györgyöt először azzal az ötlettel, amit Schadl később egy ismerősének „mészköves faszság”-ként emlegetett. Völner elmondta, hogy előző nap volt egy érdekes beszélgetése egy mészégetéssel foglalkozó céggel, akiknek az a problémájuk, hogy „iszonyúan felnyomták a széndioxid-kvótájukat”, és rengeteget fizetnek a károsanyag-kibocsájtás miatt. Völner Pálnak eszébe jutott, hogy talán Schadl Györgyék találmányával lehetne ezt csökkenteni, és javasolta, hogy összehozza a két céget. Völner annyira fontosnak tartotta ezt az ügyet, hogy még arra is megkérte Schadl Györgyöt, hogy szóljon, amikor mennek tárgyalni a mészégető céghez, mert ő is odamenne, hogy bemutassa őket egymásnak. Az rtl.hu által megismert nyomozati iratokból nem derül ki, hogy Völner végül elment-e az első találkozóra, de a két cég megismerte egymást, és egyeztetni kezdtek. Csakhogy a mészégető cég vezetője már az elején arról beszélt: nem tudták meggyőzni Schadl munkatársai, hogy a találmányuk kevesebb energiát használ fel, mint amennyit termel. Az ügyészség szerint később is hangot adott annak az aggodalmának, hogy nem működőképes a konstrukció. Völner Pál viszont azzal nyugtatta, hogy

miután már megnyerték a pályázatot, senki nem fogja ellenőrizni azt, hogy valóban volt-e reális esély a pályázatban megjelölt eredményére, vagy sem.

Az ügyészség szerint Völner Pálnak az volt a szándéka, hogy Schadl György cégét jogosulatlanul állami pályázati pénzhez juttathassa, de végül 2021. november végéig nem tudta elintézni, hogy kiírjanak egy megfelelő pályázatot. Az ügyészség december hetedikén indítványozta Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését.

(Kiemelt képünk: Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztatót tart a Paksi Társadalmi Tanács ülése után 2020. június 30-án. MTI/Sóki Tamás)

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.