Vízhiány lehet Diósdon, Érden és Törökbálinton

Az ünnepi készülődést megnehezítheti a napokban bekövetkezett csőtörés Törökbálinton és környékén. 

2023. december 19., 20:34

Szerző:

Stratégiai fontosságú vezetéken keletkezett csőtörés néhány nappal korábban, amely ivóvizet továbbít Budapest-Csepel irányából Érd, Bakonyi-Mecseki utcák kereszteződésében lévő tárolómedencékbe – írta meg Földvári László törökbálinti önkormányzati képviselő Facebook oldalán. 

„Ezekből a medencékből szivattyúzzuk tovább Érd parkvárosi részeibe, Törökbálint nagy részére és Diósd egy részére a vizet. Mivel a 600-as vezetéken olyan jellegű meghibásodás van, amelyet csak speciális anyagokkal, idomokkal lehet javítani, két speciális csőkötő idomot kellett külföldről megrendelnünk, ami előreláthatólag pénteken (december 22-én) érkezik hozzánk. Ezzel reményeink szerint meg tudjuk javítani a vezetéket. Mindaddig egy másik töltővezetéken tudjuk, tudtuk tölteni a Bakonyi-Mecseki medencéket, amelynek viszont csak 400 mm a belső átmérője. Tehát ezen jóval kevesebb vizet tudunk feladni a medencékbe, ami ugyanakkor az elmúlt napokban még éppen elég volt ahhoz, hogy ne legyen sehol vízhiány.”

Mint írja a három településen fel kell készülni akár a többnapos vízhiányra is, mivel csak három 5m3-es autót tudnak rendelni és mindössze három kistartállyal rendelkeznek. Lajtos kocsik felkutatásában az önkormányzatok segítségét kérik.  A lakosságot tájékoztatják, hogy minél többet tartalékoljanak palackos vízből. Amennyiben beáll a vízhiány, a tartályos autók kiállási helyét közölni fogják településenként. Hétfőn és éjjel más vezetékeken is csőtörések alakultak ki ( Érd, Mecset u., Erzsébet u. Tárnoki u., Diósd Pacsirta u.), ezek negatívan befolyásolják a medencék terhelhetőségét, ami miatt csökkentek a medence szintek, ezért valószínű, hogy holnap Érd, II. III. IV. nyomásövezetben, Törökbálinton és Diósd egy részén vízhiány lesz, ami előreláthatólag szombat-vasárnapig eltarthat. A csőjavítást péntekre tervezik, de az újratöltéshez idő kell.Sóskúton és Pusztamonoron csak rövidebb ideig várható vízhiány, Tárnokon pedig az érdi I. nyomáshoz hasonlóan egyáltalán nem lesz vízhiány, hacsak nem keletkezik újabb csőtörés abban a zónában. 

Időközben Érd polgármestere, Csőzik László is tájékoztatta a lakosságot közösségi oldalán a kialakult helyzettel kapcsolatban.

Mint írja: helyreállt a szolgáltatás az ófalusi, lakótelepi körzetben, de a következő napokban az érdi lakosok segítségét kéri, hogy le tudják küzdeni az alacsony víznyomás okozta nehézségeket. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)