Vitézy Dávid: Lezárják a Nyugati pályaudvart egy hónapig

Nem fogad vonatokat a Nyugati pályaudvar június 19-től július 17-ig karbantartási munkák miatt, többek között a tetőszerkezet is megújul.

2021. június 10., 17:42

Szerző:

Vitézy Dávid Facebook posztján bejelentette, egy hónapig bezár a Nyugati pályaudvar. 
 
„A mai napon a MÁV-val közösen egyeztetést folytattunk Bolla Tiborral, a BKV Zrt. vezérigazgatójával, és megállapodtunk, hogy a június közepétől tervezett vágányzárat a BKV nyár végére halasztja a 12-es és 14-es villamosok vonalán. Azért volt erre szükség, hogy a MÁV Nyugati pályaudvar térségében tervezett munkái és a pályaudvar lezárása ne essen egybe a BKV villamospálya-felújításával. Ezúton is köszönöm a BKV rugalmasságát és segítségét” – írta a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója.

A Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének teljes megújítása mellett június közepétől a MÁV jelentős munkákat végez a Nyugati pályaudvar vasútüzemi területein is, ahogy ezt már tavaly, a csarnokfelújítás kezdetekor előre jeleztük. A munkák miatt június 19-től július 17-ig nem fogad vonatokat a Nyugati pályaudvar. Vágányzári részletek a MÁV honlapján találhatók. 
 
 A bejegyzésben Vitézy Dávid felsorolta, pontosan mi fog történni a Nyugati pályaudvaron:
 

  • a pályaudvarra bevezető szakaszokon 13 csoport kitérőt és egy csoport vágányátszelést cserélnek, 3 csoport kitérőben ágyazatot cserél a MÁV,
  • több mint 3 kilométernyi vágányt építenek át,
  • 1535 m2 felületen a Dózsa György úti híd – felépítmény-bontással és visszaépítéssel történő – szigetelése valósul meg,
  • teljesen megújul a pályaudvar utastájékoztató és diszpécseri rendszere, Vágányvégi utastájékoztató táblák cseréje, korszerűsítése, új LED-fal épül, a vágányok végére új kijelzők kerülnek, a Keletihez hasonlóan két új nagy táblát telepítenek,
  • a biztosítóberendezési jelzőhidak egyikét elbontják és újjáépítik, több biztosítóberendezési elemet felújítanak,
  • megtörténik a Nyugati pályaudvar területén található térvilágítási oszlopok korrózióvédelmi kezelése, festése,
  • megújul a felsővezetéki rendszer, cserélik a kereszttartókat, szigetelőket,
  • megújul a pályaudvar váltófűtési rendszere a téli üzembiztonság javítása érdekében,
  • új szennyvízcsatornák épülnek, vízvezetékcsere történik, a csarnok teljes vízvezeték-hálózatát kicserélik,
  • új ivókút épül a csarnokban,
  • új, korszerű padok, kukák, peronbútorzat kerül a teljes pályaudvarra,
  • a lépcsőlejárók mellvédfal márványburkolatát javítják,
  • megtörténik a 11–12. vágányok közötti perontető fedésének és csapadékvíz-csatornáinak cseréje.
 
 
„Tudom, hogy kellemetlen és nehéz egy hónap lesz, amíg a MÁV elvégzi a fenti munkákat, és bezár a pályaudvar. Kérjük és köszönjük mindenki megértését, türelmét ebben az időszakban” – zárta levelét Vitézy Dávid.
(Kiemelt kép: MTI | Balogh Zoltán)