Visszavonták az aligai vízisport-élménypálya engedélyét

Be kellett volna vonni a helyieket a létesítési engedélyezési eljárásba, ezért újra kell kezdeni azt. 

2023. július 7., 18:34

Szerző:

A Hajózási Hatóság visszavonta annak a balatonvilágosi vízisport-élménypályának a létesítési engedélyét, amely miatt több helyi nyaralótulajdonos panaszt tett, mert elzárta előlük a nyílt vizet, és környezeti ártalmaktól is tartottak – írja a Telex. A balatonvilágosi önkormányzat még februárban döntött arról, hogy a községi strand közelében egy vállalkozó egy vízisport-élménypályát, alakíthasson ki, ahol egy bójákkal körbekerített pályán többek között elektromos SUP-ozni és vízibanánozni is lehessen.

A helyiek csak akkor szembesültek vele, milyen beruházást támogatott az önkormányzat, amikor azt kiépítették, előzetes értesítést nem kaptak. A vízparttal nagyjából párhuzamosan kialakított bójasor több vízparti ingatlannál száz méteren belülre került, és mivel a bójasort keresztezni, átevezni, átúszni tilos, több száz métert kell kerülniük az ott nyaralóknak, ha beljebb akarnak menni. A helyi civilek azt is kifogásolták, hogy az előzetes megállapított 7000 négyzetméter helyett végül 19 500-at vízfelületet kapott a vállalkozó, és attól is tartottak, hogy a motoros eszközök nagy zajhatással is járnak, amely az élővilágot is károsíthatja.

Az Aligai Fürdőegyesület azt írta Facebook-oldalán, hogy a Budapest Főváros Kormányhivatalához több közérdekű bejelentés érkezett, több természetes személy érintettség miatt érdeksérelemre hivatkozott, a hatóság pedig arra jutott, hogy őket be kellett volna ügyfélként vonna a létesítési engedélyezési eljárásba.

A kormányhivatal azt írta, hogy létesítési engedélyt visszavonták, és a Hajózási Hatóság az eljárás folytatásáról döntött. Az engedély kiadásáról akkor születik végleges döntés, miután az érintett ügyfelek és az ügyféli jogállást igazoló további érintettek is nyilatkoztak. Az Aligai Fürdőegyesület már jelezte, hogy be akar lépni ügyfélként az eljárásba.

(Kiemelt képünk: Helyiek és nyaralótulajdonosok tüntetnek a vízisport-élménypálya ellen Balatonaligán. Fotó: Aligai Fürdőegyesület)