Pár nap alatt ugrott 20 ezer kilowattot a villanyórája egy dunakeszi nőnek, borsos számlát kapott

Több mint egymillió forintos villanyszámlát kapott egy Dunakeszin élő nő - írja a Blikk. A hölgy egy 50 négyzetméteres lakásban él, így igencsak meglepődött, amikor meglátta a csekket, amit kapott.

2020. szeptember 15., 08:56

Szerző:

A Szilvia keresztnevű nő kálváriája a lap szerint akkor kezdődött, amikor nem fizetett be egy korábbi számlát, mert akkor kikapcsolták nála az áramszolgáltatást. Azt végül megoldotta, befizette a számlát, plusz 17 ezer forintot mellé és visszakapcsolták az áramot.

Utána kapta a durva összegű számlát a nő, aki úgy véli, a visszakötéskor történhetett valami malőr:

míg reggel 16 ezer kilowattórát mutatott a számláló, estére már 26 ezerre ugrott. Pár nappal később – épp az éves számlaleolvasáskor – viszont már 37 ezer volt.

Szilvia értesítette a szolgáltatót, akik megvizsgálták az órát, de úgy találták, hogy annak semmi baja, jól működik. Azóta kapott már egy új, digitális órát. A cikk szerint több panaszlevelet is írt, végül azt a választ kapta, hogy 20 ezer kilowattórát elengednek, a többit azonban – pontosan félmillió forintot – be kell fizetnie, igaz kapott rá részletfizetési kedvezményt. A nő úgy gondolja, ő nem hibázott és szeretné, ha az Elmű ezt elismerné, a békéltető testülethez fordult segítségért. A cikk szerint Szilvia korábban átlagban 7 ezer forintot fizetett egy hónapban,

most 55 ezres csekkeket kap: ennyi lett az átalány.

 

 

Tegnap 15:58

A következő hét időjárásában csak egy a biztos, az ernyő. Hogy a nap ellen vagy az eső ellen tesz jó szolgálatot, az a részletes előrejelzésből kiderül.

Tegnap 09:00

Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.