Vihar közeleg

A veszélyjelzés szerint ugyancsak kialakulhatnak heves zivatarok Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Tolna, Vas és Pest megyében, valamint a fővárosban. Ezeken a területeken első fokú figyelmeztetés van érvényben.

2014. augusztus 12., 05:33

Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyére, továbbá Budapestre a felhőszakadás veszélye miatt is első fokú figyelmeztetést adtak ki. Itt egy-egy intenzív zápor, zivatar során rövid idő alatt 30 milliméternél is több csapadék hullhat.

A meteorológiai szolgálat azt írta: kedden főként az Északi-középhegység térségében fordulhat elő ismét helyenként zivatar.

Délebbre nagyrészt derült vagy gyengén felhős, száraz idő várható. A Dunántúlon megélénkülhet a légmozgás, erős vagy viharos széllökések zivatar környezetében lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 16 és 21 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet északnyugaton 24, délkeleten 31 fok körül várható.