Végre, lett még egy kormánybiztosunk

2018. július 31., 08:47

Szerző:

Orbán Viktor újabb kormánybiztost nevezett ki, a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint Juhász Edit augusztus elejétől állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos – szúrta ki a Napi.hu.

A határozat szerint a kormánybiztos felügyeli az állami vagyon felett tulajdonosi jogokat gyakorlók tevékenységét, és elősegíti a kormányzati stratégiai célok érvényesítését az állami vagyongazdálkodással kapcsolatban. Az állami cégek tulajdonosi jogait eddig leginkább a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t gyakorolta, illetve miniszterek és állami szervek.

A kormany.hu-n elérhető életrajza szerint eddig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közmű- és pénzügyi szolgáltatások szabályozási és koordinációs ügyeiért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott, és két évtizedes közigazgatási tapasztalata van. Juhász Edit lett a kilencedik kormánybiztos.

 

 

 

Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.