Varga Judit utoljára vett részt az EU miniszteri szintű tanácskozásán

Európai Bizottság által javasolt, hétéves költségvetés-módosításról tárgyaltak a tagállamok. 

2023. július 10., 19:37

Szerző:

Utolsó alkalommal vett részt Varga Judit igazságügyi miniszter az EU miniszteri szintű tanácskozásán: Orbánt ismételve elmondta, hogy Magyarország nem támogatja az úniós költségvetés emelését, megkérdezte, hová tűnt az eddig a háborúban álló országnak juttatott 70 milliárd euró, illetve kijelentette, hogy minden további támogatást a kisebbségek jogainak garantálásához kell kötni, és azt is szóvá tette, hogy a Bizottság úgy kér pénzt Magyarországtól, hogy az még nem kapta meg az úniós támogatásokat – számol be az EUrológus.

A vitához tizenhat tagállam szólt hozzá, amelyek közül 14 támogatta a költségvetés módosítását. Leginkább azt kritizálták, hogy a növelés nem elég, és több pénzt kellene fordítani Ukrajna támogatására, a migráció kezelésére, védelemre és biztonságra.

A tervek szerint már akár az októberi uniós csúcsra is elkészülhet a végleges költségetés, azonban annak módosítását egyhangúlag kell elfogadniuk a tagállamoknak, így Magyarország élhet a vétójogával. 

Varga Judit is Facebookon bejegyzésben számolt be utolsó tanácskozásáról. „Mindig a magyar érdek az első!” – teszi hozzá.

(Kiemelt képünk forráds: Varga Judit Facebook oldala.)

 

 

 

Magnézium tablettát szinte mindenki szed, vagy önmagában, vagy valamilyen multivitamin részeként. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan visszük be a szervezetbe a magnéziumot, mert hiába szedi a legdrágább tablettát, nem fog felszívódni, ha ezt a néhány szabályt nem tartja be.

Újabb rekordot döntött meg Orbán Viktor. A miniszterelnök immáron (2024. október 21-én) 5259 napot töltött el összesen a miniszterelnöki székben.