Vajon mi a baj Orbán Áronnal?

2017. november 21., 18:03

Szerző:

Orbán Győző lett a tulajdonosa az Orbán család bányáiból származó anyagokat szállító Nehéz Kő Kft.-nek. A logisztikai vállalatban eddig Viktor testvére, Áron volt az egyetlen tag és a társügyvezető is, de Áron három hete már nem az.

A mostani váltás azért lehet elsőre érdekes, mert bár a tulajdonviszonyok családon belül korábban is változtak időről időre, az egyetlen biztos pont Orbán Áron személye volt, olyannyira, hogy a cég eredetileg a válogatottan szellemes  Ideális Áron Bt. nevet viselte. Úgy tűnt, hogy a család érdekeltségeibe tartozó cégcsoportban ő felel majd a logisztikáért. Az újabb fordulat ugyanakkor nem volt teljesen előzmény nélküli sem, Orbán Győző ugyanis ügyvezetőként már júliusban visszatért a Nehéz Kő Kft.-hez.

Nem ez az első komoly váltás az Orbán család céges érdekeltségeiben, sőt az idén kifejezetten nagy a mozgás a vállalatcsoporton belül. Az egyik, aranytojást tojó tyúknak számító (csak az idén 730 millió forintos osztalékot fizető) társaságot, a Gánt Kő és Tőzeg Kft.-t szintén a közelmúltban választották ketté. A cég korábban a kormányfő édesanyja, édesapja és másik testvére tulajdonában volt, ez azonban október 1-jén megváltozott. A megmaradó vállalat (ami a Gánt Kő Kft. nevet viseli) kizárólag idősebb Orbán Győzőé lett, míg a vállalatból kiváló Hahót Tőzeg Kft. Orbán Győzőné és ifjabb Orbán Győző kezébe került – írja a G7.