Vagyunk jók, vagyunk rosszak

– Nem tudják az RTL Klub számát?

A közeli Tölös-hegyről jött romák médiafigyelemért küzdenek. Eljöttek hát a sínek mentén megbúvó zákányi romatelephez.

– Júniusban olajat öntöttek a kutunkba. Nyolcszáz méterről kellene hordanunk a vizet, az önkormányzat nem tesz semmit.

Hazafelé indulnak, átbukdácsolnak a síneken. Mint teszi ezt mindenki errefelé. Mi is. Tizenhat sínig jutunk a számolásban – nagy a személy- és teherforgalom –, amikor a toronyból ránk szólnak. Szaporázzuk. A kerülő több kilométernyi séta.

Az állomás melletti téglaházak egyikében él Orsós Imre. Harmincöt éve az állomás építésén dolgozott, akkor vette meg az egyik házat. Huszonhét évet húzott le a vasútnál, már rokkantnyugdíjas. Az épületet, amelynek falai a vonatdübörgéstől rogyadoznak, huzalokkal fogta össze. Odabent rend. Vizet a kerti kútból hoznak, a gáz palackos, a villany vasúti, csatorna nincs.

– Van paprikánk, krumplink, kukoricánk, sütőtökünk – mondja lányuk, Tünde. – Tehenünk is, de kicsi az ól, vemhesen nem fért el, most egy ismerősünknél van.

Szalad is Tünde a lánya után, Szimonetta Cintia nemsokára kétéves lesz. – A nagyobb gyerekek az iskolába, a felnőttek a boltba, a postára csak a síneken keresztül jutnak el. A falubeliek nem is sejtik, hogyan élünk. Csak annyit mondtak, nincs pénzük kerítésre meg kutyára, ha beköltözünk.

Orsós Imre legyint. – Egy kalap alá vesznek minket. Pedig vagyunk jók, és vagyunk rosszak. Mint a magyarok. Na, ott jön a tévésztár.

Orsós János a telepiek szószólója. – A faluban van egy hangos, 200 fős kisebbség. Azt terjesztik, hogy akad köztünk, aki háromszázezer forint segélyből él, és játékgépezik. Pedig ilyenek a Tölös-hegyen vannak. Bebizonyítom, hogy érdemes segíteni ezeken a családokon.

János, ha éppen nem interjút ad, a telepiekkel járja a falut, s eladó házakat néznek. – Van tulaj, aki hirtelen többet kér. A beköltözőknek havi kétezer forint biztosítási díjat kell majd fizetniük, tíz év múlva pedig megvehetik a házat.

A telepről Hajnalkáék is kinéztek már maguknak egy új otthont. De drága. A házanként jutó öt- helyett nyolcmillió. – Azt mondták, azért, mert felújították.

Ők is átalakították volna a sajátjukat, de János lebeszélte őket – most már minek.

Így nem az új parkettán, hanem egy koszos szőnyegen állunk. A lámpáról forgalmas légyfogó lóg. Kopott ágy pléddel, szék, szekrény – a sarokban viszont jó állapotú tévé zúg. Az ablakon üveg helyett fólia, a konyhában gyereketető főzeléknyomokkal. A mosogatóban kajamaradék, tányérkupac.

A lányok diót pucolnak. Nyolcvan forintért veszik kilóját, ezerért eladják a belét. Kivénhedt kanapén dolgoznak, a sarokban bili a belevalóval. A gyerekek sétálnak, a távolból látjuk, ahogy a sínek mentén kóvályognak.

Miből fizetik?

Horváth György nyugdíjas, régóta él Zákányban. – Az átkosban a kavicsbánya 170, a vasút 400, a téesz 120 embernek adott munkát. A cigányok a bányában vagy az építőiparban dolgoztak segédmunkásként. Ma nincs ilyen lehetőség, könnyebb megélni a szociális juttatásból. Segíteni kell, de nem így. Kiköltöztetik őket a tulajdonukból szociális bérlakásokba, és aztán? Miből fizetik? Miből vennék meg? És mihez kezd az önkormányzat, ha azokat a házakat is lelakják?

Horváth úr vehemens. – Visszautasítom a sajtó beállítását, hogy itt cigányellenesség lenne. Az a gond, hogy a falu nem tudott semmiről.

A képviselő-testület júniusban beadta a pályázatot, a polgármester augusztus végén aláírta, s csak szeptember 14-én tartottak falugyűlést.

És akkor az összeférhetetlenségről még nem is beszéltünk.

Az eredeti tervek szerint a pályázat írója, Tapolcai Gyöngyi a projektvezető. Férje, Baróti Zoltán egyike azon tagoknak, akik a testület elé vitték az ügyet, ő képviseli a Megoldás Alapítványt a pályázatban. A településen működik még az Értékrend Szociális Szövetkezet is, amely a „szociális szakmai teamet” adja. Elnökhelyettese Németh Zoltán, akinek a felesége szintén testületi tag. Ha az alapítvány és a szövetkezet részt vállal a megvalósításban, a projektvezető és a szociális team is 1,8-1,8 milliót kap számla ellenében.

– Ugyanaz van itt kicsiben, mint a parlamentben nagyban.

Úgyhogy Horváth György most népszavazást kezdeményez.

Ketyeg a kamat

– A pályázat benyújtására kevés időnk volt, nem is igen reménykedtünk – magyaráz Kiss Sándorné képviselő. – Attól tartottunk, egyszer majd az önkormányzatot kötelezik arra, hogy vigyen a telepre közműveket, amire nincs pénzünk. Aztán nyertünk. Rájöttünk, tényleg szó lehet összeférhetetlenségről, így a projektmenedzsment átalakult.

De a falu nem csillapodott.

– Hibáztunk, amikor nem szóltunk előre. Ráadásul itt sokan szorulnának támogatásra, származástól függetlenül.
Csakhogy – mivel már az önkormányzat számláján van az ötvenmillió – ketyeg a büntetőkamat. Napi huszonegyezer. A képviselők vállalták: tiszteletdíjukból kifizetik, ha úgy adódik. Ám egyelőre kitartanak a pályázat mellett.

Amelynek – s erről esik a legkevesebb szó – csak egyik része a házvásárlás. Az önkormányzat (az alapítvány és a szövetkezet segítségével) vállalta, hogy a megvásárolt házakat az érintettek bevonásával fölújítják. Megoldják a telepi munkanélküliek képzését, munkába állását. A nőknek tréningeket tartanak, ételkészítési, takarítási, alapfokú mezőgazdasági és állattartási ismereteket oktatnak, segítenek lakástextíliák, később egyszerűbb termékek elkészítésében, amelyek eladhatók a szociális szövetkezetben. A férfiak anyagismeretet, épület-karbantartási, környezetvédelmi, munkavédelmi ismereteket tanulhatnak.

A pályázat kitér a telep szociális és egészségügyi problémáira is. A házakban többen élnek szellemi fogyatékkal, krónikus betegséggel, nem egy lakó funkcionális analfabéta, uzsorásoknak tartoznak. A pályázat szerint: „Rágcsálók (patkány, egér) minden háznál előfordulnak. Pár évvel ezelőtt abban a romos házban, ahol egy szoba és előtér van, nem lakott senki, ill. a bentlakót akkor találták meg holtan, amikor már a patkányok rágták az oszló hullát.” A problémák leküzdésére komplex szociális munkát és személyre szabott támogatásokat ígérnek. A gyerekeknek pedig (akik közül néhányan a lakhatási körülmények miatt vannak állami gondozásban) képességfejlesztést, például az alapítvány családi napközijében.

Tapolcai Gyöngyi büszkén kalauzol az épületben. A faliújságon Ferge Zsuzsa és Dobrev Klára látogatásának emlékét őrzik a fotók.

– Az állami normatíva a költségek hatvan százalékát fedezi, a többi pályázat. Persze sokan így sem értik, miből élünk. Hát nem lopásból. A pályázatok elszámolását szigorúan ellenőrzik, s bár rendszeres a névtelen feljelentés, egyetlen szerv sem talált, találhatott szabálytalanságot.

Az összeférhetetlenség? – Megkérdeztem a minisztérium illetékesét, azt mondta, nem áll fenn. Hiszen nem vagyunk kedvezményezettek, nem élünk a felszámolandó területen, nincs eladó házunk. A projektvezetői díjért, szociális munkáért járó pénzért megdolgoztunk volna.

Volna. Merthogy ő, valamint az alapítvány és a szövetkezet illetékesei jelezték, csak az eredeti koncepcióhoz és teamhez adják a nevüket. – A személycserékkel megtorpedózták a pályázat sikerét. A szakmai teamet egyetlen ember váltotta fel.

Ő, aki 26 kilométerre él innen, szociális ápoló, gondozó főállásban, egyedül, esténként hogyan fogja tudni követni a családok életét, figyelni a tréningeket, tanfolyamokat vezetni, irányítani a felújításban részt vevő költözőket? Mi felelősséget vállaltunk volna az életükért.

Divat cigányozni

– A megoldás? Auschwitz.

Elkerekedik a szemünk.

– Vagy mint Amerikában: rezervátumok.

A kocsmában vagyunk. Rajtunk kívül négyen-öten. A hangulat borongós. – Pénzosztáskor két napig Hawaii, DJ, napszemüveg. De a magyarnak miért nem vesz senki házat, ha önhibáján kívül nem tudja fizetni a hitelét, és az utcára kerül? Harmincéves munkaviszonnyal a Tungsramnál három műszakban hetvenezret keres a szomszédom. Persze hogy nem mennek el, ha a semmiért kapnak 56 ezer segélyt.

– Lehet, hogy nem mind olyan, és százból tíz rendes. Mint a magyaroknál: százból tíz hülye.

Csak az arány más.

Jankó Szabolcs alpolgármestert telefonon érjük el. Ő bizakodó. – A képviselő-testületet a falu választotta. Mi jó döntést hoztunk, hiszen az önkormányzati vagyon gyarapszik. Rossz üzenet – és sokaknak bökte a csőrét –, hogy az bonyolítja a pályázatot, aki megírta és beadta. Ez nem etikus, változtattunk. A minisztérium rábólintott, így is biztosítottnak látja a projektet.
A többi, állítja, hisztéria és sárdobálás.

Az alpolgármester szerint a lakosság többségének fogalma sincs a pályázat részleteiről, s ő azt sem érti, hogy miért épp azok ágálnak, akik a cigányokból élnek. A boltos meg aki napszámot ad nekik.

Persze, teszik hozzá többen, ma divat cigányozni. Nemcsak Zákányban.