Vágó István díjat kapott a DK-tól

Rajta kívül Avarkeszi Dezső és posztumusz a párt nemrég elhunyt országgyűlési képviselője, Kordás László érdemelték ki a DK pártalapítványának Új Köztársaságért Díját.

2023. április 22., 16:55

Szerző:

Idén hárman részesültek az Új Köztársaságért Díjban: Kordás László, Vágó István és Avarkeszi Dezső – közölte a Demokratikus Koalíció az MTI-nek szombaton elküldött közleményében.

A párt emlékeztetett, „az Új Köztársaságért Alapítvány, a Demokratikus Koalíció pártalapítványa minden évben olyan embereket díjaz, akik munkásságukkal, gondolatiságukkal, kiállásaikkal az új Magyar Köztársaság mielőbbi megszületéséhez járulnak hozzá.”

Közzétették, idén három ember részére is megítélték az Új Köztársaságért Díjat:

  • Az idén elhunyt Kordás Lászlót, a Demokratikus Koalíció volt országgyűlési képviselőjét posztomusz díjazta az Alapítvány teljes életművéért, a magyar szakszervezeti mozgalomért végzett fáradhatatlan, áldozatos munkájáért, amely kitörölhetetlen nyomot hagyott Magyarországon.
  • Vágó Istvánt a magyar médiában és közéleti nyilvánosságban, valamint a Demokratikus Koalíció elnökségében végzett munkássága elismeréseképpen díjazta az Alapítvány, mert konok következetességgel képviselt értékrendje jelképezi Magyarországon a köztársasági polgár eszményét.
  • Avarkeszi Dezső alkotmányjogász a Nemzeti Választási Bizottságban és a Demokratikus Koalíció elnökségében végzett munkája során egyaránt határozottan és megalkuvás nélkül képviselte a jogállamiság alapelveit, ezért részesült az Alapítvány díjában.

(Kiemelt kép: Vágó István. Fotó: képkivágás az RTL Reggeli című műsorából.)