Vádat emeltek csaknem 50 röszkei pénzügyőr ellen, akik kenőpénzt fogadtak el

A korrupciós pénzt egymással megállapodva gyűjtötték össze és rejtették el, abból általában havonta kétszer részesedtek úgy, hogy a szétosztást többnyire az osztályvezető vagy annak helyettese végezte.

2021. június 2., 12:52

Szerző:

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Szegedi Törvényszékre – közölte az ügyészség.

Rendszeresen készpénzt fogadtak el

A vádirati tényállás lényege szerint a Röszke Autópálya Határátkelőhelyen szolgálatot ellátó pénzügyőrök 2017 októbere és 2018 májusa között, hivatali működésükkel összefüggésben a külföldi utasoktól, busz- és kamionsofőröktől – rendszeres haszonszerzésre törekedve – jogtalan előnyként készpénzt fogadtak el.

A Nemzeti Védelmi Szolgálattal szoros együttműködésben felderített ügyben a vesztegetési pénz alkalmanként öt és száz euró között változott, de az elkövetők fogadtak el magyar fizetőeszközt is, melynek összege jellemzően ezertől húszezer forintig terjedt.

 A határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőrök tevékenységüket összehangolták, a korrupciós pénzt egymással megállapodva gyűjtötték össze és rejtették el, abból általában havonta kétszer részesedtek úgy, hogy a szétosztást többnyire az osztályvezető vagy annak helyettese végezte.

4356 korrupciós cselekmény

Az 1573 oldalas vádirat szerint a 49 pénzügyőr az érintett időszakban összesen 4356 esetben követett el korrupciós cselekményt. Volt olyan pénzügyőr, aki egy nap alatt 66 alkalommal korrumpálódott, a legtöbb elkövetési magatartást megvalósító vádlott terhére 684 rendbeli vesztegetés róható.

Szabadlábon védekeznek

A pénzügyőrök szolgálati jogviszonya – egy kivételtől eltekintve – megszűnt, jelenleg valamennyi vádlott szabadlábon védekezik, az általuk elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa – figyelemmel a halmazati büntetés szabályaira – 15 év szabadságvesztés.

(Kiemelt képünk illusztráció: Fotó: 168.hu | Merész Márton)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.