Utódlási burleszk

– Őszöd óta nincs titkos beszéd, valószínű, hogy a kormányfő tavalyi szavait legalább annyira szánta a külvilágnak, mint egy belső hallgatóságnak. Mit akarhatott azzal a különben nehezen hihető állításával, hogy gőzerővel keresi az utódját?

– Távolabbról kezdem. Amit megismertem a politika lélektanából, azt sejteti velem, hogy az olyan politikai hatalom természetéhez, amely közel áll a diktatúrához, hozzátartozik a mániás depresszió ciklikussága. Vagyis hol mutogatja magát, hol meg úgy tesz, mintha visszavonulna. Már Néró azt mondta, hogy a császárság végül is nem olyan fontos neki, elvan ő a lantpengetéssel. Utoljára Kádár játszotta el a hatvanadik születésnapján, hogy nyugdíjba akar vonulni, amitől mindenki kétségbeesett, majd az első titkár természetesen maradt. Orbánt sem kell ez ügyben komolyan venni. Utódlás persze előbb-utóbb lesz, az a bizonyos hideg lehelet végigsöpör majd a főnök tarkóján, el kell tehát érnie azt, hogy a jelentkezők kidugják a fejüket, amit majd le lehet vágni. Ez a beszéd is lehetett ilyesfajta kísérlet, de persze az okosabb ifjú törökök ennek nem dőlnek be, hanem még mélyebbre ássák be magukat a politikai iszapba.

– A magamutogatás valóban csapdahelyzetet mutat: a hermetikusan elzárt orbáni világban a vezér győzelmek sorát arathatja, de a hatalom természeténél fogva ez kívülről nem mindig látható. Ezért időnként vágya támadhat sikereinek kikürtölésére, mint a pávatáncos beszédben is.

– Igen, van ebben valami hencegés is, végül is egy vidéki gyerekről van szó, aki fantasztikusan messzire jutott. Erre joggal büszke, és ügyel is arra, hogy olyan emberek vegyék körül, akik ezt az érzést sokszorosan tükrözik vissza. A Bibó kollégiumban tartott beszédben is ott lehetett a vágy, hogy megmerítkezzen a csodálatban.

– Ezért is lehetett számára fájdalmas, amikor a találkozó végén kinevették, mert kiderült, hogy bizonyos dolgokban mennyire leakadt a világról. Azt mondta, hogy az övé Európa legnagyobb Facebookja.

– Baklövés volt. Ha valamit nem ért, az a virtuális, a hálózati világ, amelyben nincs se isten, se haza, csak tizenöt másodperc hírnév.

– Nézzük, hogyan képzeli el Orbán az igazán potens, az ország vezetésére méltó politikust, akinek – szerinte – esetleg meg kell küzdenie az ellenünk támadó szlávok, a délről jövő félholdasok, de a németek és az oroszok ellen is. Mintha egyfajta örökös Trianonban élnénk. Ez abszurd.

– Lehet, de a magyar pszichében a kisemberség, a kisvilági létezés vonásai nagyon erősek, és amikor Orbán innen nézi a magyarokat, nem rugaszkodik el a valóságtól. Stratégiai látásmódra viszont ez a nézőpont nem alkalmas. Az a paradoxon, hogy miközben befelé állandóan ellenségekről meg barátokról beszél, kifelé nem tudja eldönteni, kik a partnerei és kiktől érdemes távolságot tartania. Képtelen meghatározni, honnan hová akar eljutni, ezért folyton kiszolgáltatja magát. Régi magyar tragédia, hogy nem tudjuk kívülről nézni magunkat. A románoknak például soha nem volt kétségük afelől, hogy az amerikaiak vagy a franciák hogyan látják őket. Ezt mára a visegrádi négyek is megtanulták. Mi nem.

– Ebből épül fel az ostromlott végvár hazugsága?

– Nem nevezném ezt hazugságnak. Orbán valószínűleg így éli meg a világot, amivel csak az a probléma, hogy velünk is így akarja láttatni. Az ő irreális gondolkodásmódja visz olyan csődhelyzetbe bennünket, amelyből nem tudunk majd kimászni. Ezt a csődöt már Ferenc József, Horthy és Kádár is megkóstoltatta velünk, mégis itt tartunk megint.

– Használja a „gógyi” szót azzal kapcsolatban, hogy egy jó magyar vezetőnek dörzsöltnek, fifikásnak kell lennie, szimbolikusan: jól kell ultiznia. Ez is a kisember ravaszsága, aki ide-oda cikázik, nehogy a nagyok rálépjenek?

– Pontosan. Amerikában tapasztaltam, hogy nagyon sok magyar kiválóan boldogul úgy, hogy gyakorlatilag nem tud angolul, nincs bejelentett állása, az egész ottani léte illegális, de ha elhívják őket egy lakásba, minden hibát meg tudnak javítani a vécétől a mosógépig. A magyar fineszesség tehát remekül működik, és Orbán is hisz a „kézügyességben”, abban, hogy fű alatt úgyis megoldja a dolgokat, és hogy képes manipulálni, becsapni a partnereit. Azzal nem számol, hogy az átvágás egyszeri lehetőség, másodszor már nem működik.

– Van egy rész, ahol a kormányfő a nőkről beszél. Azt magyarázza, hogy azért tartja őket távol a kormánytól, mert nem bírják a karaktergyilkosságot. Nőügyben egyébként tudja, hogy rossz a híre, ironikusan idéz egy pletykát, hogy már a koleszben nőket erőszakolt volna meg. A tréfán átüt a macsóság?

– Ez nem kérdés, az egész Fidesz-társaság ilyen, számukra a nő élvezeti cikk, akinek a konyhában és a gyerekszobában a helye. Ezért olyan elnézők a nőkkel szembeni erőszak ügyében. Másfelől meg ezért élnek azzal a teljesen bornírt kispolgári gesztussal, hogy kezet csókolnak egy női hadügyminiszternek. A nemi szerepekről való felfogásuk valahonnan a 17. századból való, de hát ebben sem különböznek a hazai közvéleménytől, ideértve a nők jó részét is, akik maguk sem akarnak felszabadulni az elnyomás alól.

– Orbán tehát sokban tükre a társadalomnak. Szokták is dicsérni, hogy ő érti a legjobban a néplelket, a felszínen ő felel meg leginkább a magyar kisember elvárásainak. Tényleg így van?

– Egy megyei szintű politikai vezető képébe vagy annak a polgármesternek a figurájába, amilyet Móricz szokott leírni, valószínűleg beletalál. Ha viszont az államférfit keresem benne, hát annak Orbán maga az élő cáfolata, tagadása. Előszeretettel hasonlítja magát Bethlen Istvánhoz, de hát fényévnyire vannak egymástól. Bethlen arisztokrata volt. Orbán a puszták népéből jött.

– Eldönti-e ez a beszéd az Orbán létező vagy hiányzó víziójáról szóló vitát? Van ennek az embernek képe egy jövőbeni országról és az általa folyton beígért nemzeti felemelkedésben játszott szerepéről?

– A tények azt mutatják, hogy víziója leginkább a saját családjának, illetve az ő politikai hálójához tartozó családoknak a felemelkedéséről van. Az ország egészéről – egészen biztos vagyok ebben – nincs. Akkor nem lehetne itt négymillió szegény, nem lenne félmillió emigráns, nem lenne olyan oktatási, egészségügyi rendszerünk, amely az alapfeladatokra is alkalmatlan, nem lenne olyan ipari szerkezetünk, amely gyakorlatilag autógyárakból áll. De Magyarország emancipációjáról, a Szent István-i értelemben vett európai pályára állításáról Orbánnak nincs ereje bármit is gondolni. Ő Felcsútot akarja, és a kisvasutat.

– Ha ezt a beszédet Orbán ma mondta volna el, biztosan beleszövi, hogy ő most az idegenek ügyében az európai jobb- és szélsőjobb sztárolt politikusa. Ez a nyilván vágyott szerep azért már nem a felcsúti kisvasútról szól.

– Lehet összejátszani a szélsőjobbal, de ennek a szövetségnek csak egy kimenetele van. Az emberi és polgári jogok nyilatkozata világosan kimondja, hogy nem tehető különbség ember és ember között, és ha ezt valaki faji, vallási alapon mégis megteszi, akarja vagy sem, eljut a fasizmusig. Európa pedig megtanulta, hogy ezen az úton nem indulhat el többé el. Orbán számára tehát ez egy reménytelen futam.