Újra menedékkérőket éheztetnek a tranzitzónában

2019. február 13., 21:16

Szerző:

Egy öttagú iraki család nyolc hónapja van bezárva a tompai tranzitzónába. A szülők múlt péntek óta nem kapnak enni. Csak az jut nekik, ami a kisgyerekeiktől (egyikük súlyos beteg) megmarad – írja a Facebookon a Magyar Helsinki Bizottság, amely a strasbourgi bírósághoz fordult, hogy lépjen fel a szülők éheztetése és kínzása ellen. Most jött meg a bíróság döntése: a hatóságnak haladéktalanul enni kell adni ügyfeleinknek.

Először tavaly augusztusban derült ki, hogy a felnőtteknek  nem adnak enni a tranzitzónába, hogy vegyék rá őket a zóna elhagyására. Csakhogy ezt kizárólag Szerbia felé tehetik meg, azután pedig még egyszer nem léphetnek be a zónába és nem kérhetnek menedékjogot. Akkor két hét után megszüntették ezt a gyakorlatot és mindenki kapott enni.

Az éheztetés jogi alapja (vagy inkább magyarázata) az, hogy a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) jogértelmezése szerint a magyar-szerb határnál lévő tranzitzónába érkező, menedékkérelmet benyújtók mindenképpen ki lesznek utasítva (mivel biztonságos országból érkeztek Magyarországra), ezért nem köteles ellátást biztosítani az ott tartózkodóknak. Akkor is a strasbourgi emberi jogi bíróság kötelezte Magyarországot, hogy biztosítson étkezést a tranzitban lévőknek.