Törpekilátókkal gazdagott az alföldi puszta uniós pénzből
Összesen öt kilátó épült a Felső-kiskunsági pusztán, az uniós fejlesztés célja a fokozottan védett madárfajok védelme. Fák sehol.
Az uniós társfinanszírózású törpekilátókból összen öt épült, ebből kettő 1,5-2 méter magas, a másik háromnál pedig 4 méteren van a padlószint, írja a Telex. A kilátók egy határon átnyúló, 75 százalékban uniós, 25 százalékban hazai finanszírozású, úgynevezett LIFE-projekt keretén belül készültek. A Kecsup.hu kérdezte erről az építtető Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságot (KNPI).
A válaszból az derül ki, hogy Kunszentmiklós mellett egy teljesen sík területre épített, mindössze másfél méter magas kilátó eredeti célja az, hogy megvédjék a vadmadarakat. A LIFE-projekt fő célkitűzése a túzokok védelme az ütközések miatt nagy veszélyt jelentő középfeszültségű légvezetékek földkábellel történő kiváltása.A KNPI honlapja szerint a fokozottan védett madárfaj védelme négy ausztriai és öt magyarországi területen valósul meg. A hazai területek a következők: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az ELMÜ és három nemzeti park igazgatóság, a Kiskunsági, a Körös-Maros és a Bükki.
A KNPI szerint nem volt cél a magas kilátók építése, tekintve, hogy a terület síkvidéki puszta.
(Kiemeltkép: Törpekilátó a Kiskunsági Nemzeti Parkban forrás Vármögyei hírök facebook oldala)