Újabb másfél milliárd forint támogatás érkezik bölcsődei fejlesztésekre és a gyermekétkeztetés javítására

Étkezők felújítására, fejlesztésére vagy akár új konyhák létesítésére is lehetőség nyílik a program keretében.

2021. augusztus 11., 06:58

Szerző:

A Pénzügyminisztérium döntése révén több mint másfél milliárd forintból 37 önkormányzati fenntartású, gyermekétkeztetési célú konyha és két bölcsőde újulhat meg, illetve jöhet létre – tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A gyermeket nevelő családok támogatásának fontos eleme a bölcsődei és a gyermekétkeztetési fejlesztések támogatása - emelte ki Tállai András. Ez már nem az első lépés az ügyben. 2015 óta ugyanis már pályázhatnak az önkormányzatok állami támogatásért az általuk fenntartott, gyermekétkeztetést biztosító helyiségek felújítására, 2018-tól pedig elindult a Bölcsöde Fejlesztési Program is. Így az elmúlt években több mint 630 település konyhája újulhatott meg közel 16,5 milliárd forintból, ezen kívül pedig 929 új bölcsődei férőhely jött létre 52 településen, több mint 5,3 milliárd forint állami támogatásból – összegezte az eddigi eredményeket az államtitkár.

A mostani pénzügyminisztériumi pályázat keretében étkezők felújítására, fejlesztésére, vagy akár új konyhák létesítésére nyílik további lehetőség, bölcsődék tekintetében pedig elsősorban férőhelyhiánnyal küzdő önkormányzati tulajdonú bölcsődék bővíthetik kapacitásukat. Tállai András kiemelte, a pályázatok elbírálásánál kiemelten kezelték a környezetvédelmi szempontokat, az energetikai korszerűsítést és a hátrányos helyzetű gyermekek támogatását is. A konyhafejlesztés esetében a pályázatok többsége pozitív elbírálásban részesült, míg a bölcsődei bővítések esetében mindkét pályázó sikerrel nyerte el az igényelt támogatást – ismertette.

(Kiemelt kép: Gyermekek ebédelnek az egri Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola étkezőjében 2017. március 8-án. Fotó: Komka Péter / MTI)