Újabb kordonbontás történt a miniszterelnöki hivatalnál a budai várban

A Momentum politikusai és Hadházy Ákos országgyűlési képviselő szerdán reggel ismét elbontották a Karmelita kolostort övező kordonokat. Legutóbb március 14-én hajtották végre az akciót.

2023. március 29., 10:50

Szerző:

A Telex beszámolója szerint a párt vezetői percek alatt végeztek az akcióval, majd az egymásra helyezett elemeket lefedték és néhányan helyet is foglaltak a felhalmozott kordonokon.

A helyszínen tartózkodó közel tucatnyi rendőr azonnal alakzatban védte a miniszterelnöki hivatal bejáratát, bár – mint később Havasi Bertalan, a miniszterelnök szóvivője közölte –, a mai napra nem terveztek kormányülést.

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke kijelentette, hogy ezzel az akcióval a hatalomnak üzennek, „a sajtó szabadságának a közpénzből fizetett, hazug kormányzati propaganda azonnali leállítását” követelik és elvárják, hogy „szabad sajtó, hiteles közszolgálati média, tisztességes tájékoztatás nélkül ugyanis nincs szabad választás” legyen.

Hajnal Miklós, a párt országgyűlési képviselője közölte, hogy a jövőben nem csak a sajtó munkatársait értesítik, de széles körben is meghirdetik a hasonló akcióikat.

Később kiderült, hogy nem kormányülés, mindössze miniszterhelyettesi értekezletet tartanak az épületben, erre érkezett többek között Rétvári Bence belügyi államtitkár és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is. A Telexnek sikerült megszólaltatnia Rétvári Bencét, aki szűkszavúan annyit közölt: a kormányszóvivői tájékoztatókon várják a sajtó kérdéseit.  

(Kiemelt kép: a Momentum politikusai és Hadházy Ákos kordont bont a miniszterelnöki hivatal előtt. Fotó: Momentum facebook-oldal)