"Üdvözöljük a Fideszt a magyar valóságban"
Tegnap reggel még csontvázakról beszélt Varga Mihály államtitkár, néhány óra múlva Matolcsy György, gazdasági miniszter már azt mondja, hogy a kormány jövőre 3 százalék alatti hiánnyal számol. E két információból valamelyik nem igaz, ez a kettős beszéd tönkreteszi az országot – mondta Mesterházy Attila a Klubrádióban.
A MSZP elnöke szerint összevissza beszélt a kormány az elmúlt időszakban amivel nagy mértékben rontotta a forint árfolyamát, több mint 1,7 millió családot hozva lehetetlen helyzetbe, ezért követeljük a kiszámítható gazdaságpolitikát, mert csak az segíti az ország stabilitását.
"Üdvözöljük a Fideszt a magyar valóságban" - mondta Mesterházy Attila a
Megbeszéljükbenarra a hírre reagálva, hogy a kormány szerint tartható az idei hiánycél, és jövőre 3 százalék körülire tervezi azt.A Fidesz kettős beszédét árazza be a piac, ez látszik a forinton. A miniszterelnök politikai drogdíler, mert szintetikus álmokat akar elhitetni az emberekkel – tette hozzá az MSZP elnöke.
Orbán Viktor a kormány 100 napját értékelő beszédében továbbra sem mondott semmit a devizahitelesek védelmében, ők a Fidesz szabadságharcának áldozatai - fogalmazott Mesterházy Attila a Klubrádiónak, aki szerint a Terrorelhárító Központ létrehozásával nem nő a borsodi közbiztonság helyzete, a többszöri kettős beszédet pedig jól példázza az, hogy kiderült, a Magyar Fejlesztési Bank, és az Eximbank vezetőire nem vonatkozik a 2 milliós bérplafon. A frakcióvezető úgy látja, már érzékelhető egy kicsi lemorzsolódás a Fidesz táborában az MSZP javára.
Az MSZP azt javasolta Varga Mihálynak, a Miniszterelnökség államtitkárának, hogy lásson hozzá az igazi probléma megoldásához, a másfél millió magyar devizahiteles megmentéséhez. A Magyar Szocialista Párt közleményben azt írta, a Fidesz csontvázbrigádjának és személy szerint Varga Mihálynak azt javasolják, "felejtse már el ezt az idétlen Samu-kamut, mert nagyon unalmas Ugyanakkor lásson végre hozzá az igazi, hús-vér probléma megoldásához: a másfél millió magyar devizahiteles megmentéséhez" - áll a közleményben.
Mint írták, szeretnék emlékeztetni Varga Mihályt arra, hogy a forint árfolyama kedd délután óta ismét és folyamatosan negatív csúcsokat dönt, "ez pedig azt jelenti, hogy a Fidesz-KDNP-kormány elmúlt 100 napos hazugságsorozata eredményeként másfél millió, devizában eladósodott magyar ember egyre nagyobb bajba kerül". Áprilisban a Fidesz erős forinttal, stabil költségvetéssel és hosszú távon növekvő gazdasági pályával vette át az országot - tették hozzá.
Varga Mihály ráadásul "teljesen feleslegesen sufnituningolja a kamu csontvázait azok után, hogy tegnap este elismerte: nem forog veszélyben az év végére tervezett 3,8 százalékos költségvetési hiánycél" - zárul az MSZP közleménye.