UD Zrt.: mégis csúnyán megütik a bokájukat?

Jóri András adatvédelmi biztoshoz fordult Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója, mert a büntetőeljárás során olyan anomáliákat tapasztalt, amelyek arra utalnak, hogy a nyomozóhatóság, illetve az ügyészség az állampolgárok személyes adatait érintő jogellenes cselekményeket figyelmen kívül hagyták.

2009. augusztus 19., 13:31

Az MTI birtokába került dokumentumban Laborc Sándor az adatvédelmi biztosról szóló törvény azon szakaszára hivatkozik, amely szerint az országgyűlési biztoshoz bárki fordulhat, ha megítélése szerint valamely hatóság tevékenysége során a beadványt benyújtó személy alapvető jogaival összefüggésben visszásságot okozott – írta az MTI.

Az NBH lemondott és szeptemberben távozó főigazgatója beadványában többek között kifogásolja, hogy miközben az UD Zrt. számítógépein a nyomozók harminc komplett környezettanulmányt találtak, amely mintegy nyolcvan ember személyes és különleges adatait tartalmazza, az ügyész anélkül, hogy meghallgatta volna az érintetteket, azt állapította meg: nem történt bűncselekmény, a sértettek jelentős érdeksérelme nem állapítható meg.