Betáraz a kormány tűzifából, indulhat a tömeges vágás is

A rezsinövelés bejelentése után már Gulyás Gergely is jelezte, nem maradt más, csak a tűzifa, ebből kell felkészülni.

2022. augusztus 5., 09:42

Szerző:

A környezetvédelmi szabályok jelentős fellazításával jár az. hogy a téli fűtési szezon jelentős gázáremelkedése miatta kormány tűzifával kívánja megoldani a középületek fűtését is, írja az Index.

A kormány ugyanis az alaptörvényben meghatározott jogalkotói hatáskörében, az ukrajnai háború, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek miatt módosítja a tűzifa-kitermelés szabályait.

Kiderült az is, hogy a fakitermelés tilalmi időszaka jelentősen rövidül, és a a védett területen, idegenhonos fajokból álló erdőt is lehet vágni, viszont ekkor őshonos fajokat kell a helyükre telepíteni. Ha pedig az erdő magától képes megújulni, még ültetni sem lesz szükséges. 

A rendelet értelmében könnyebben lehet majd tarvágást végezni, és ez nagyobb területre is kiterjedhet. Állami erdészetekben pedig nem kötelező a hatósági engedélyt megkérni a kitermelni kívánt erdőrészlethez vezető utakhoz.

Az is meg fog változni, hogy nemesebb letermelt fafajok területeit, cser- és nemestölgyet is elég lesz sarjról felújítani. A 100 százalékban állami tulajdonú erdőkben pedig lazább szabályok lesznek a vágásérettségi kor megállapítására.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.