Tűzharc és halál: Hajtóvadászatot indított a rendőrség a bankrabló után

Hárman követték el a pénteki kispesti bankrablást; a rendőrség hajtóvadászatot indított, hogy elfogja a még menekülő bűnözőt - mondta Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány vasárnap, a fővárosban tartott sajtótájékoztatón. A tűzpárbajban lelőtt egyik rablón és a kirabolt pénzintézet közelében elfogott férfin kívül a rendőrség azt a harmadik feltételezett elkövetőt keresi, aki miatt péntek este lezárták a XIX. kerületi Szigligeti utca egyik lakótömbjét - tette hozzá a főkapitány. Mint kiderült, a harmadik elkövető nem a házba menekült be. A rendőrség kiterjedt hajtóvadászatot indított kézre kerítésére - tette hozzá Tóth Tamás. A pénteki tűzpárbajban rendőrök és járókelők nem sérültek meg. A bankrablók 2,8 millió forintot zsákmányoltak a bankfiókból.

2010. november 28., 12:27

A lezárt épületbe, amelyet a Terrorelhárítási Központ munkatársai fésültek át, éjjel fél kettőkor engedték vissza az embereket. Miután kiderült, hogy a harmadik elkövető nem a házba menekült be, a rendőrség kiterjedt hajtóvadászatot indított kézre kerítésére - mondta Tóth Tamás.

A főkapitány közlése szerint a tettesek összesen 2,8 millió forintot zsákmányoltak a bankból, amelyet egyébként egy évvel ezelőtt feltehetően ugyanez az elkövetői kör fosztott ki, akkor 9 millió forinttal távoztak a pénzintézetből.

A múlt pénteki rablásnál az úgynevezett néma riasztó és állampolgári bejelentés alapján érkeztek a rendőrök a bankhoz, majd a közelben elfogták az egyik elkövetőt, akinél maroklőfegyvert találtak; egy másik rablót, akinél sorozatlövő volt, tűzpárbajban lőttek le a rendőrök - mondta Tóth Tamás.

Fülöp Valter, a főkapitány bűnügyi helyettese hangsúlyozta: a rendőrök jogosan használták a fegyverüket, ez már a vizsgálat első szakaszában biztosan állítható, hiszen a rabló rájuk lőtt.

A bűnügyi helyettes a nyomozás érdekeire hivatkozva több információt nem árult el a harmadik elkövetőről.

11:38

A nyár alatt folytatódik a 4-es 6-os villamos felújítása, ezúttal ezúttal a Szent István körúti, a Tátra utca és a Jászai Mari tér közötti vágányok újulnak meg a BKV beruházásában.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.