Túszt ejtett és megszökött egy fegyveres fogoly a Fővárosi Törvényszékről, gyorsan elfogták

2019. február 15., 13:46

Szerző:

Megszökött egy fogoly pénteken az ítélethirdetést követően a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalóterméből – közölte a Fővárosi Törvényszék Sajtótitkársága. A rendőrség nem sokkal később bejelentette, hogy el is fogták.  

Az elítélt, akire garázdaság és rongálás vétsége miatt a törvényszék 1 év 1 hónap börtönbüntetést szabott ki jogerősen, az ítélethirdetést követően, a kézbilincs felhelyezésekor dulakodni kezdett a büntetés-végrehajtási őrrel. A dulakodás során sikerült megszereznie az őr fegyverét és lábbilinccsel a lábán kimenekült a tárgyalóteremből.

Az eljáró bírói tanács időközben a történtekről értesítette a Fővárosi Törvényszék biztonsági szolgálatát, amelynek egyik tagját a menekülő elítélt a fegyverrel túszul ejtette. A tússzal kimenekült az épületből, és fegyverével megállásra kényszerített egy autót. 

Ezután az elítélt a túszt elengedte, majd beszállt a kocsiba és a sofőrrel együtt elhajtott a helyszínről – írták.

A törvényszéken senki sem sérült meg.

A foglyot erőszakos bűncselekmények miatt korábban már elítélték, és jelenleg is jogerős büntetését töltötte más bűncselekmény miatt.

A rendőrség háromnegyed egykor jelentette be a Twitteren, hogy elfogták a férfit. 

 

Az Index úgy tudja, az autóval menekülő férfit Újpalotán, a Szentmihályi út és a Nyírpalota út sarkán a rendőrök leszorították. Ezután a férfi gyalog menekült és lövöldözött is. Korábban kikerülte az útzárat, akkor már lőttek rá a rendőrök. A történtekről a portál egyik olvasója videót is küldött.