Turul és parkolás
Az ismert alkotmányjogász a minap bejelentette, felhagy az ügyvédi praxissal. „Merthogy ma Magyarországon rendre szembekerül egymással a törvény és az igazság, egy hármas befutó lassan jobban megtippelhető, mint egy elfuserált jogi eset végeredménye... Balkézről fogadott vagy fogadatlan prókátorok kodifikálnak: baráti irodák mélyéről szinte éber kómában öntik kilóra a senki által nem legitimált, kontrollált paragrafustengert. A jogi norma általános jellegét többtucatnyi ügyben az egyedi mód – a személyre szabott, X-nek kedvező, Y-nak hátrányos jogfarigcsálás váltja fel” – írja Kolláth György a 168 Órában.
Talán véletlen, talán nem, de ugyanebben a számban jelent meg Markó Beáta Humánum című megrázó írása a János kórház előtti embertelen parkolási viszonyokról, amelyek másutt is jellemzők a XII. kerületi önkormányzat által üzemeltetett parkolótársaságra. Történt, hogy egy idős, lábfájós asszony, nem kevésbé idős kis autójával megpróbált leparkolni a kerületi bevásárlóközpont közelében, hogy a patikában kiváltsa a gyógyszereit.
Megkísérelte bedobálni a fémpénzeket a parkolóautomatába, de az szisztematikusan visszaköpködte őket. Fájós lábával elzarándokolt egy másik parkolóórához – két sarokra onnét –, az ugyan működött, de nem volt hajlandó befogadni kétszáz forintosokat. Bedobta összes kisebb érméjét, de mire végigállta a sort a patikában, ott díszelgett a mikuláscsomag a szélvédőn. Az asszony úgy döntött, nem hagyja magát. Úgy gondolta, ő törvénytisztelő állampolgárként megpróbálta leróni kötelezettségét a parkolótársaságnak, de ezt a társaság hibájából nem tehette meg. Nekiállt harcolni az igazáért: írt egy udvarias levelet az önkormányzatnak, amelyben vázolta az eseményeket és kérte a bírság elengedését. A válasz postafordultával megérkezett, miszerint ők nem mérlegelhetnek, viszont felemelik a büntetést a duplájára. Az asszony úgy döntött, egyszer az életben hajlandó még a bíróságra is elmenni az igazáért. Néhány hónap elteltével jött is a bírósági idézés: a felperes önkormányzat követeli tőle mint alperestől az immár több tízezer forintra rúgó bírságot, plusz a perköltség megfizetését. A tárgyalás során az egyébként szimpatikus bírónő meghallgatta a felperest képviselő pökhendi ügyvédecskét, majd az idős asszonyt is, de mivel egyik fél sem tudta bizonyítékokkal alátámasztani az igazát, elnapolta a tárgyalást. A per végül – természetesen – az önkormányzat győzelmével végződött, mivel a hivatal igazolta (?), hogy az órák igenis üzemképes állapotban voltak. Az adott időszakban ugyanis senki sem jelezte, hogy hibásak. Az asszonnyal, a kamatokkal megemelt bírságon és a perköltségen túl, még az adóhivatali illetéket is megfizettették, mivel állami hivatalként az önkormányzat illetékmentes.
Mondhatnánk, piti kis ügy, ha nem lenne annyira jellemző (a Kolláth György által vázolt) zűrzavaros, nagyoknak kiskapukat hagyó jogrendszerre, amelyben a kisembernek sansza sincs, hogy az igazát érvényesítse. S a dolog pikantériája, hogy a felperes önkormányzat polgármestere most is az, aki annak idején jogerős döntés ellenére sem volt hajlandó lebontatni az ominózus turulszobrot, amely azóta is háborítatlanul ott virít a kerület egy frekventált helyén, a magyar jogrend legnagyobb dicsőségére.
Bonifert Mária
